hvg.hu Itthon

Index: Fürjes Balázs: érett a meglepetésdiadal olimpiaügyben

A kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint Gyárfás Tamás megalapozatlanul becsülte 8 milliárd forintra a vizes VB rendezési költségeit, a Puskás és a Dagály azért kerültek ennyibe, mert ennyiért építik meg őket a beruházók. Mi lettünk volna a győztes Dávid az olimpiarendezésért folyó harcban, aki legyőzte volna a Góliátokat. Fürjes optimista a magyar kajakszlalomsport jövőjét illetően is.

Dercsényi Dávid Itthon

Tervezője szerint az új Puskás Stadion drágulása normális

Ahogy az új Közlekedési Múzeumnál, úgy a Puskás Stadionnál sem rekonstrukció, hanem újjáépítés történik, de ennek tartószerkezeti okai vannak – mondta el Skardelli György építész, aki hangsúlyozza, nem lesz látványtervi blöff, mint a Dagály esetében. Az árdrágulást objektív tényezők okolják, mint a nyersanyag- és munkaerő-drágulás, és amúgy is nagy katyvasz volt a sajtóban forgó számok körül.

Mizsur András Itthon

Színjáték volt az olimpiáról szóló vita, már előtte eldöntötték a pályázat visszavonását

A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtti ülésén még az olimpiai álmok elúszásáról beszélt Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője, néhány órával később a Corvinus Egyetem közönsége előtt kellett védenie a fővárosi olimpia tervét. Ekkor érkezett a hír, hogy visszavonják a pályázatot. A Momentum vezetője szerint becsapták az embereket.

hvg.hu Nyüzsi

Így lett a Fideszben biztos győzelem az öt százalék

Most, hogy a kormányoldalon az olimpiai álmot temetik, az illetékesek hirtelen úgy érzik: kéznyújtásnyira volt Budapest a 2024-es játékok elnyerésétől. Egy hete még azt állították, öt százalékra teszik a magyar főváros győzelmi esélyeit.

hvg.hu Plázs

A Groupama Arénában tartotta lagziját a stadion-kormánybiztos

Vasárnap nősült Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások biztosa. A templomi esküvő után a násznép a felújított Fradi-stadionba vonult, ott volt Deutsch Tamás és Kubatov Gábor is. Azt nem tudni, hogy Fürjesék piaci áron vették-e igénybe a Groupama Aréna által nyújtott esküvői szolgáltatásokat.

Kálmán Attila Itthon

Még a helyén, de minek? – Palira vették Budapest főépítészét

Váratlanul lett főépítész, nagy lendülettel kezdett munkába, de hamar falakba ütközött, és most felmondását fontolgatja. Finta Sándor budapesti főépítész már kinevezésekor is gyenge pozíciót örökölt, mára fontos kérdésekben rendre megkerülik. Saját szívügyeinek kicsiben még csak-csak képes volt érvényt szerezni, de Budapest látképére nincs valós ráhatása. Arról majd döntenek a Miniszterelnökségen vagy az odavezető előszobákban.

hvg.hu Itthon

1,1 milliárd forint van rá, de évek óta áll a grandiózus Rubik-terv

A kormány három éve folyamatosan csoportosít át százmilliókat a Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központra, aminek megvalósulását Fürjes Balázs kormánybiztos 2017-re ígérte, de a fejlesztés még el sem kezdődött. Azt nem tudni, költötték-e egyáltalán valamire a pénzeket.

Kálmán Attila Itthon

Hogyan lehet Budapest a következő New York? – Sztártudós járt Budapesten

A Brain Bar Budapest keretében tartott előadást Richard Florida, korunk egyik leghíresebb társadalomtudósa. A 2000-es évek elején a kreatív osztály ideológusaként elhíresült professzor gondolatai városok átalakulását írták le egy újnak ható fogalomrendszerben. A meleg közösségek bevonzásától nő a GDP? Budapest lesz a következő New York? Florida szerint Magyarországon az áttöréshez szükséges 3 T-ből (technológia, tehetség, tolerancia) csak az utóbbiban állunk rosszul.

MTI Sport

Elárulták, mennyibe fájhat a budapesti vizes vb

Az uszoda 21,4 milliárd forintba fog kerülni, ezen felül az összes tervezési költség 1,5 milliárd forint. Az ideiglenes lelátónak, az árvízvédelmi gátnak, a csatornavédelemnek a költsége, az épület visszaigazításának és a bontások költsége pedig összesen 14 milliárd forint lesz. Van egy tartalék keret is, ez 1,8 milliárd forint. Mindez együtt 49 milliárd forint.

MTI Gazdaság

Megvan, mit ad át Orbán a 2018-as választások előtt

Négy éven belül megépülhet Budapesten egy 4000-5000 fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ, a beruházás előkészítését az idén már megkezdték – mondta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az MTI-nek adott interjújában.

MTI Ingatlan

Tarlós elmondta, mitől fejlődik Budapest

A rossz közlekedés, Tarlós István szerint Budapest fejlődésének legfőbb akadálya ez. A főpolgármester egy ingatlanos konferencián szerepelt Fürjes Balázs nagyberuházásokért felelős kormánybiztossal együtt.

MTI Élet+Stílus

200 millióból népszerűsítik a Rubik-kockát az USA-ban

Születésnapi kiállítással ünneplik a 40 éves Rubik-kockát az Egyesült Államokban. A New Jersey-i Liberty Science Centerben létrehozott tárlatot, amely később a világ számos más országában is látható lesz, Áder János köztársasági elnök és Rubik Ernő nyitja meg csütörtökön.

1 2 3 4
Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Mérgező szójapelyhet vont ki a forgalomból a Rossmann

Mérgező szójapelyhet vont ki a forgalomból a Rossmann

Kétszer vette meg a Magyar Nemzeti Bank ugyanazt az épületet a Budai Várban

Kétszer vette meg a Magyar Nemzeti Bank ugyanazt az épületet a Budai Várban

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Karácsonnyal együtt küzd a populizmus ellen Varsó liberális polgármestere

Karácsonnyal együtt küzd a populizmus ellen Varsó liberális polgármestere

Meghalt Philipp Tibor, az egykori demokratikus ellenzék tagja

Meghalt Philipp Tibor, az egykori demokratikus ellenzék tagja

Gumicsónakról esett a jeges Tiszába három szír férfi

Gumicsónakról esett a jeges Tiszába három szír férfi

Kiugrott debreceni kollégiuma ablakán egy egyetemista

Kiugrott debreceni kollégiuma ablakán egy egyetemista

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Kitalálták a tudósok, hogyan gyárthatunk oxigént a Holdon

Kitalálták a tudósok, hogyan gyárthatunk oxigént a Holdon

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

A címlapról ajánljuk