Ennél tökéletesebben nem lehetne összefoglalni a Mercedes idei Forma–1-es szezonját – videó
A Jóbarátok főcímzenéjére készült összefoglaló úgy jó, ahogy van.
A Jóbarátok főcímzenéjére készült összefoglaló úgy jó, ahogy van.
A videóban 1975-től egészen 2015-ig nézhetjük meg, milyen volt a versenyző szemével a pályát látni.
Néhány kamera és egy szoftver segítségével készítettek egy különleges videót, amivel megnézhetjük, mit lát a pilóta versenyzés közben.
Több nagy versenyhelyszín is veszélybe kerülhet.
Egy látványos videón érzékeltették a különbséget a sima versenyautók és az F1-es gépek között.
Új rekord született, Massa csapata hozta össze.
A jelek szerint a két Mercedes egymásra a legveszélyesebb.
Az irodát még 2014-ben ürítették ki, azóta senki sem nyúlt hozzá.
Mögötte a Red Bull fiatal holland titánja, Max Verstappen zárt; a vb-éllovas Nico Rosberg harmadiknak jött be az időmérő edzés előtti utolsó gyakorláson.
A Forma–1-es csapat 50 évvel ezelőtt mutatkozott be, szépen megemlékeztek róla.
Ütközés miatt Danyiil Kvjat és Marcus Ericsson háromhelyes büntetést kapott a vasárnapi Forma–1-es Monacói Nagydíj után.
A fedélzeti kamerának köszönhetően végigkövethetjük, hogyan tolta végig a körét a legendás brazil.
A futam első körét egy igazi legenda autójából nézhetjük végig.
A Mercedes mindkét autóját elvesztette az első körben.
Úgy látszik, hogy a hazai nagydíján finoman szólva is túlmotivált orosznak nem sikerült túl jól a Helmut Markóval előre beígért "egyeztetős, kibeszélős" megbeszélése.
Nem bírta magában tartani az indulatait, kiabálva káromkodott a csapatrádióba.
Rosberg rajtol az élről, de mellőle nem a világbajnok finn, hanem honfitársa, Bottas rajtolhat vasárnap az idei f1-es orosz nagydíjon. Hamilton motorja ismét beállt, Vettel pedig a sebváltócseréje miatt eleve 5 helyes rajtbüntetésre számíthatott.
Egy török dizájner álmodta meg a gépet, ami jól passzolhat majd a 2017-es mezőnybe.
Igaz, nem is nagyon törte magát, hogy legyőzze Felipe Massa kisfiát. Aki egyébként komoly tehetségnek tűnik.
A Forma–1 urának sikerült még saját magát is alulmúlnia, amikor a nőkről beszélt.