Nagyot fordított a Ferencváros, sorozatban harmadszor is elvitte a Győr elől a Magyar Kupát
A fővárosiak 25-23-ra győztek úgy, hogy nyolc perccel a meccs vége előtt vezettek először.
A fővárosiak 25-23-ra győztek úgy, hogy nyolc perccel a meccs vége előtt vezettek először.
A Microsoft egyik mérnöke az amerikai szövetségi hatóságokhoz fordult, miután a mesterséges intelligenciával kapcsolatos biztonsági kifogásaival nem foglalkozott a vállalat.
A klub fideszes elnöke szerint szerint az ultráik nagyon felháborodtak a Párbeszéd politikusának szavain.
Kumala Rasmusszal szerződést bontott a klub.
A Mahart-Passnave Kft.-ről szóló tervezet a kormány honlapján jelent meg. Hamarosan kiderül, hogy amit az egyik miniszter elvett, visszaadja-e a másik.
Jogi eljárást ígért a Ferencváros elnöke, amiért a Mahart Passnave kiszállt a kézilabdacsapat szponzorálásából, de majdnem egy hónap alatt nem történt semmi.
Nagyjából 700 fradista utazik el az Olimpiakosz elleni meccsre.
A klub kiállt a játékosa mellett.
Az amerikai versenyhatóság szerint torzíthatja a piacot és a még csak kibontakozóban lévő versenyt, hogy a világ legnagyobb technológiai vállalatai dollármilliárdokat fektettek be a mesterséges intelligencia fejlesztésébe.
Az FTC elnöke Facebookon hergeli a fradistákat a Mahart Passnave Kft. vezetője ellen.
A Ferencváros és az Újpest szurkolói is molinókkal készültek a két klub vasárnapi mérkőzésére, amit a Groupama Arénában játszanak.
Döntetlennel végződött a Genk elleni idegenbeli meccs a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörében.
Egy titkos algoritmussal hajthatta fel az árakat a világszerte kiszállító Amazon. Valószínűleg azért, hogy felmérje: meddig emelheti azokat, mielőtt a konkurensek egy ponton már felhagynak az áremelés követésével.
A Dániában és Németországban is sikeres Martin Albertsennek beletört a bicskája az FTC-be.
Az egyik legjelentősebb jogi kihívással néz szembe az Amazon a három évtizeddel ezelőtti alapítása óta. Versenyellenes monopóliummal vádolják az e-kereskedelmi óriást, méghozzá évekig tartó vizsgálódás után.
Több dolgot is sejteni lehet a 2024-ben debütáló két új Xbox konzolról, miután az Activision Blizzard felvásárlása miatt indult per egyes dokumentumai kiszivárogtak, benne a Microsoft konzolos terveivel.
Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros házigazdaként 38-25-re kikapott a francia Metz HB csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton Érden.
A Ferencváros 2-0-ra verte meg az ír Shamrock Roverst.