Lezuhant egy ember a Puskás Aréna egyik pilonjáról
A férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A Blikk által megszólaltatott bátonyterenyeiek tudtak volna jobb helyet a pénznek.
A Bayer Leverkusen simán feltörölte a padlót a Ferencvárossal: végig dominálták a mérkőzést, a magyar csapatnak csupán néhány helyzetre futotta ellenük. Visszavágó március 16-án - viszont a Fraditól klasszis teljesítmény kell, ha tovább akarnak jutni Xabi Alonso csapata ellen a negyeddöntőbe.
A magyar külügy az összes helyi konzult a német pályaudvarra küldte, hogy segítsék a fradistákat.
A rendőrök pirotechnikai eszközöket, késeket és kábítószert is találtak német sajtóbeszámolók szerint. Kovács Zoltán államtitkár magyarellenességet lát az eset mögött.
A felvételen egy akkora rúgás is látható, amitől az áldozat azonnal elterült. Majd néhány másodperccel később felkelt és beszállt a verekedésbe.
A rendőrség a bunyó helyszínén tizenhárom embert fogott el, a többiek elszaladtak.
Csányi Sándor szerint ez nem titkolt céljuk.
Az MVM Dome előtt ütköztek meg az ultrák, de a rendőrök nagyon gyorsan közbeléptek.
Mivel Gulyás Gergely kancelláriaminisztertől sem kaptak választ, miért nem visszamenőleg segít az a kormányrendelet, amelyről ezt ígérték, a IX. kerületi önkormányzat elkülönítene erre 70 milliót. Ám Baranyi Krisztina polgármester csak akkor szeretné ténylegesen felhasználni a pénzt, ha már az érintett lakók szolgáltatásának a kikapcsolása fenyeget.
A Fradi elnöke korábban még csak a Kósa Lajos vezette korcsolyázó szövetséget hibáztatta.
Bár a kormány visszamenőleges rendezést ígért, ez mégsem sikerült.
Öt kerület perel, a Fővárosi Önkormányzat és Ferencváros kivár, tíz ellenzéki kerületnek összesen pedig majdnem másfél milliárddal jutott kevesebb, mint a hét fideszes vezetésűnek. A kormány ugyan kioszt 44 milliárdot a tízezer lakosnál nagyobb városoknak, de változatlanul nem világos, milyen módszertan alapján teszik meg ezt. Budapesti támogatási körképünk.
A csütörtökön, az esti Ferencváros-Bayer Leverkusen labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóhoz miatt 18 órától a Puskás Aréna környékén számos lezárásra és közlekedési változásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fudan Egyetem építését blokkolni kívánó helyi népszavazással kapcsolatos, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által benyújtott egyik alkotmányjogi panaszt. Mivel két, feltenni kívánt kérdés van és két panasz, de a másikról még nincs nyilvános Ab-döntés, az egyik, a bíróság által korábban elutasított kérdés “megmentésére” még lehet esély.
A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én.
Az argentin légiós, Carlos Auzqui vasárnap okozott balesetet.
A törvényhozásnak, államigazgatásnak évtizedek óta fejfájást okozó nyelvtani vita is előkerül Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester Fudan Egyetem elleni helyi népszavazási kezdeményezésének most már az Alkotmánybíróség elé kerülő engedélyeztetési ügyében.
Az FTC elnöke megint arról beszélt, hogy szerinte a korcsolyaszövetségnek lett volna mozgástere arra, hogy elérje: a sportolók Magyarországon maradjanak.
Megváltoztatta a választási bizottság jóváhagyó döntését és megtagadta a Fővárosi Törvényszék a Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által a Fudan-ügyben kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését. Az utolsó szót az Alkotmánybíróság mondhatja ki az ügyben.