Londonban terjeszkedik a Fornetti
A vidéken már működő üzletek után elsősorban Londonban erősítené jelenlétét a Fornetti.
A vidéken már működő üzletek után elsősorban Londonban erősítené jelenlétét a Fornetti.
A Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, mert a cég termékei több mint 20 országba jutnak el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Kiskunfélegyházán.
Üzletet nyit Londonban a fagyasztott pékáruk gyártásáról ismert Fornetti Holding, miután kedvezően alakult a tavaly tesztjelleggel indított boltok forgalma.
A tengerentúlon erősít a Fornetti: Montreálban immár harmadik kanadai üzletét nyitotta meg. A magyar tulajdonú franchise hálózat több mint 30 országban mintegy 7 ezer egységet működtet.
A hazai mezőgazdálkodás fellendítését, a föld- és ivóvízkészlet megvédését ígérte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn...
A Fornetti Románia hétfőn csődvédelemi eljárást kezdeményezett az illetékes temesvári bíróságon - közölte a tulajdonos, a magyarországi Fornetti Holding Kft. szerdán.
Február elején fűtötte be az amerikai hídfőállásnak tartott első tengerentúli kemencéjét Torontóban a sikersztoriként emlegetett magyar péksütemény-hálózatot létrehozó Fornetti-cégcsoport. Nagyjából egy időben azzal, hogy Magyarországon látványpékségek tucatjairól került le a Fornetti tábla.
A kecskeméti székhelyű Fornetti Európa Kft. - a Fornetti franchise jogok és know-how-k kizárólagos felhasználói jogosultja - a napokban értesítette kereskedelmi partnereit arról, hogy az eddig Fornetti Pannon néven Igalon működő master franchise partnerével rendkívüli felmondással szerződést bontott.
Idén is sor került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálájára. Ebben az évben a Fornetti érdemelte ki az Év franchise hálózata elismerést.
Az üzemanyag-forgalmazásban és a pénzügyi szektorban már érzik a válságot Horvátországban az ott működő magyar érdekeltségű cégek, a kereskedelemben azonban csak ezután számítanak gondokra a krízis miatt, ez derül ki az MTI által megkérdezett társaságok tájékoztatásából.