Mácsai Pál: Játszani fogok és rendezni, számomra ez újrakezdés
Négy ciklus után adta át a stafétát Gáspár Máténak és Polgár Csabának, ami szerinte nemcsak a színház érdeke, hanem az övé is.
Négy ciklus után adta át a stafétát Gáspár Máténak és Polgár Csabának, ami szerinte nemcsak a színház érdeke, hanem az övé is.
Nemcsak fontos társadalmi kérdéseket feszegető darabokat, hanem ezek köré szerveződő programokat is tervez a Madách téri színház új igazgatója, hogy az Örkény kulturális köztér lehessen. A Merlin Színházzal kapcsolatban is lennének tervei.
Nemcsak fontos társadalmi kérdéseket feszegető darabokat, hanem azok köré szerveződő programokat is tervez az Örkény Színház leendő igazgatója.
Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője az elsők között távozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, amikor kiderült, kik lesznek az intézmény kuratóriumi tagjai. A hatalom szerinte már nem akar tárgyalni, ezért már csak az erős gesztusok maradtak. HVG-portré.
Színházi vitánkban több hónapon át szakemberek fejtették ki véleményüket a budapesti pénzelvonások után kialakult helyzetben. A körülmények kikényszerítenék a változást, mégsem történt túl sok. Egyelőre pánikbeszéd van ("ledózerolják a színházakat"), vagy a fiskális szigor kommunikál. Gáspár Máté, a nemzetközileg e percben talán legismeretebb magyar színház, a Krétakör ügyvezetője. A hvg.hu a cikksorozat végéhez közeledve, most őt szólaltatja meg. Abban mindenki egyetért a színházi szakmában, hogy a Krétakör másképp látja a dolgokat. Mégis, hogyan?