#GDP




Így nézett ki a recesszió tavaly év végén

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent - közölte pénteken a KSH. Az adatok megegyeznek a február közepén megjelent előzetes számokkal.

MTI

Elveszíthet egy évtizedet az eurózóna

Egy teljes évtizedet elveszíthet az euróövezet növekedési szempontból - jósolták londoni pénzügyi elemzők a valutaunió tavalyi negyedik negyedévi gazdasági teljesítményének szerdai adatismertetése után.

MTI



Kína visszafogott gazdasági növekedéssel számol

Kína az idén változatlanul 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő, kilenc millió új munkahelyet kíván teremteni a városokban, és az éves infláció mértékét 3,5 százalék alatt tartaná – hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) nyitó plenáris ülésén kedden.

MTI

Allah segedelmével lekörözik Európát

A kínaival vetekedő gazdasági növekedés, stabil állami pénzügyek, üzletbarát gazdaságpolitika, csökkenő munkanélküliség – a számok tükrében ez a 21. századi Törökország. Az iszlamizmus és a szekularizáció között lavírozó kormányzat a bizonytalan uniós csatlakozás mellett kelet felé is tekintget. A két kontinensen átívelő, muzulmán többségű állam egyre inkább globális szereplővé válna. Ez a török gazdasági csoda, amelyet a magyar kormányfő is irigyel.

Nagy Gergő

Lenyomhatja az olajárakat a palaolaj-kitermelés fellendülése

A jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj-kitermelés jelentős olajárcsökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat - állítják elemzésükben a PwC tanácsadó cég szakértői, akik szerint a palaolaj-kínálattal járó alacsonyabb olajárak jelentősen befolyásolhatják a világgazdaság fejlődését.

MTI

Javítottak az amerikai GDP-adaton

Az amerikai gazdaság 0,1 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az előző év hasonló időszakához képest az ország kereskedelmi minisztériumának csütörtökön ismertetett felülvizsgált, de még mindig nem végleges adata szerint.

MTI



NGM: hibás az EU magyar hiányról szóló előrejelzése

Hibás az Európai Bizottság magyar költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzése, amely több kedvező elemet nem vesz figyelembe - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A bizottság szerint a hiány idén és jövőre is 3,4 százalék lesz, de az NGM állítja, a kormány "biztonságosan" képes lesz 3 százalék alatt tartani a deficitet.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Visszaesett a német GDP

A német hazai össztermék (GDP) az előzetesen közölt mértékben csökkent tavaly a negyedik negyedévben. Elsősorban a gyenge külkereskedelem rontotta a negyedéves adatot, amin csak szerényen javított a háztartási fogyasztás mérsékelt növekedése.

MTI

Áprilisra kiderül, kitartanak-e Matolcsyék jóslata mellett

A korábbi, 2012 októberében készített makrogazdasági prognózist az Európai Bizottságnak áprilisban küldendő konvergenciaprogramban aktualizálja a kormány - közölte Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője a csütörtöki online tájékoztatón.

MTI

"Az idén szétszórt pénzt is ki kell majd fizetnie a magyaroknak"

A Hospodárské Noviny című cseh napilap szerint az energiapolitika is jól mutatja a magyar kormány politikájának a kiszámíthatatlanságát. A Sme szlovák lap azt fejtegeti, hogy az elmaradt IMF-megállapodás miatt nem csak megdrágul az állam adósságállományának finanszírozása, de teljesen leállt a külföldi befektetői tőke beáramlása is.

MTI

430 milliárdot költöttek családtámogatásokra tavaly

Összesen több mint nyolcszáz milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra - írja a keddi Világgazdaság, a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.

Világgazdaság
  • Világgazdaság
  • MTI