MTI Gazdaság

Brexit: Tony Blair és Gordon Brown riadóztatja választóit

A felmérések szerint a brit Munkáspárt kilépést ellenző szimpatizánsai a többi párt támogatóinál kevésbé hajlanak arra, hogy részt vegyenek a június 23-i népszavazáson: Tony Blair és Gordon Brown is beszállt a kampányba, hogy szavazóik közül minél többen nyilvánítsanak véleményt, ellenkező esetben "visszatérne a recesszió, a kormányrudat pedig a legradikálisabb konzervatívok kaparintanák meg".

MTI Világ

Távozik a politikából Gordon Brown

A Munkáspárt egykori vezetője hétfőn késő este jelentette be skóciai választókörzetének aktivistái előtt, hogy a májusban esedékes parlamenti választásokon már nem indul, és visszavonul a brit politika első vonalából.

MTI Világ

Brown: "nem üzentem hadat a Murdoch-sajtónak"

A brit sajtóetikai vizsgálatot végző bizottság félrevezetésével vádolta Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnást hétfői tanúvallomásában Gordon Brown volt brit kormányfő, aki szerint a brit Murdoch-lapok az afganisztáni brit katonai szerepvállalásról sem korrekt módon számoltak be, és az ő egyik gyermekének súlyos betegségéről is engedélye nélkül, illegális módon beszerzett bizalmas információ alapján adtak hírt.

MTI Világ

Umberto Eco is részt vesz az EU "emberközelivé" tételében

Közös különszámot ad ki hat európai vezető napilap annak érdekében, hogy az eurózónát sújtó adósságválság idején közelebb hozzák az olvasókhoz az Európai Uniót - adta hírül a The Guardian című brit napilap hírportálja. A szerzők között Umberto Eco is helyet kapott.

Világ

Dühösen fogadta a sötét jóslatokat a volt brit kormányfő

"Fél év alatt megoldhatónak" tartotta Gordon Brown volt brit kormányfő a világgazdaságban elhatalmasodó pénzügyi válságot - egyebek mellett ez derül ki Brown volt pénzügyminisztere, Alistair Darling súlyos bírálatoktól hemzsegő új memoárjából, amelyben a munkáspárti politikus "reménytelennek" nevezte volt főnöke vezetési stílusát.

MTI Világ

Sajtóbotrányba keveredett a brit The Sunday Times is

Gordon Brown volt brit miniszterelnök azzal vádolta meg kedden Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás lapjait, hogy "bűnös eszközökkel", törvénytelenül szereztek róla személyes információkat.

MTI Világ

Terjed a brit sajtóbotrány, már a Sunday Times is gyanúban

Egyre duzzad az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya: hétfőn már az egyik legpatinásabb brit vasárnapi lap, a The Sunday Times is illegális információszerzés gyanújába keveredett, és a Murdoch-sajtóbirodalom brit lapjai által elkövetett hasonló vétségek áldozatai között lehet Károly brit trónörökös és Gordon Brown volt kormányfő is.

MTI Világ

Cserbenhagyták a hadsereget - írja a volt brit vezérkari főnök

"Cserbenhagyta" a két hadszíntéren - Afganisztánban és Irakban - egyszerre harcoló brit hadsereget az előző kormány, amely nem volt hajlandó kellő finanszírozást nyújtani a fegyveres erőktől megkövetelt feladatokhoz - írja megjelenés előtt álló könyvében az előző brit vezérkari főnök, aki súlyos személyes bírálatokat is megfogalmaz Tony Blair volt brit kormányfővel és egykori pénzügyminiszterével, Gordon Brownnal szemben.

MTI Világ

Koalíciós kormány alakult Nagy-Britanniában

David Cameron, akit Gordon Brown eddigi kormányfő lemondása után II. Erzsébet kedd este kért fel kormányalakításra Nagy-Britanniában, koalíciós kormányt alakított a liberálisokkal, miután azok szerda hajnalban elfogadták a koalíciós megállapodás tervezetét. Az új kormányfő első teljes munkanapján kinevezte a belső kabinet kulcstárcáinak vezetőit.

hvg.hu/MTI Világ

David Cameron az új brit miniszterelnök

Gordon Brown lemondása után David Cameron, a brit Konzervatív Párt vezetője lett Nagy-Britannia új miniszterelnöke, aki koalíciós kormányt alakít a szigetországban.

hvg.hu/MTI Világ

Kiszállt a Munkáspárt a brit koalíciós tárgyalásokból

Befejezettnek tekinti koalíciós tárgyalásait a Liberális Demokrata Párttal a Gordon Brown vezette brit Munkáspárt, így öt nappal a választások után egyre valószínűbb, hogy egy konzervatív-liberális kormánykoalíció létrehozásáról folyhatnak tovább a tárgyalások Nagy-Britanniában - közölte a BBC.

MTI Világ

Drámai fordulatok a brit kormányalakítási folyamatban

Drámai fordulatokat vett kedd hajnalra az ötödik napjába lépő brit kormányalakítási folyamat: a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt - amelynek vezetője, Gordon Brown bejelentette távozási szándékát - és a Konzervatív Párt egymásra ráígérve igyekezett megnyerni koalíciós partnernek a harmadik legnagyobb alsóházi frakciót adó Liberális Demokratákat, akik immár mindkét lehetséges partnerrel párhuzamos kormányalakítási tárgyalásokba kezdtek.

MTI Világ

Gordon Brown távozik a Munkáspárt éléről

Bejelentette távozási szándékát a Munkáspárt éléről Gordon Brown brit kormányfő, közölve egyben, hogy a párt hivatalos koalíciós tárgyalásokat kezd a Liberális Demokratákkal.

MTI / hvg.hu Világ

Brit választások: nincs egyértelmű győztes

Egyik párt sem szerzett abszolút többséget a nagy-britanniai parlamenti választásokon, hasonló helyzetre csaknem négy évtizede nem volt példa. Kormányalakításra a legtöbb mandátumot megszerző toryk vezetőjén, David Cameronon kívül elvileg a Munkáspárt hivatalban lévő kormányfőjének, Gordon Brownnak is van lehetősége. Elkezdődtek a várható kormánykoalícióval kapcsolatos egyezkedések.

MTI Világ

Már keresik Gordon Brown utódját

Kisebbségi kormányzásra is készen áll az ellenzéki brit Konzervatív Párt a csütörtökön esedékes parlamenti választások után, brit lapok szerint pedig a kormányzó Munkáspárton belül máris megindult Gordon Brown utódlásának előkészítése.

hvg.hu Napi merítés

Gordon Brown kommunikációs baklövése

Egy héttel a brit parlamenti választások előtt súlyos hibát vétett Gordon Brown munkáspárti miniszterelnök. Mondhatni kommunikációs ballépések sorozatát vétette. Erről ír Hampuk Richárd politikai kommunikációval foglalkozó blogján.

1 2 3
A Huawei alapítója szerint Amerika alábecsüli az erejüket

A Huawei alapítója szerint Amerika alábecsüli az erejüket

Hajdu Nóra: Európa és a világ

Hajdu Nóra: Európa és a világ

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

A Huawei után jön a DJI? Amerika most a kínai drónok felé fordult

A Huawei után jön a DJI? Amerika most a kínai drónok felé fordult

Változik a Google mobilos keresője, érdemes lesz rá figyelni

Változik a Google mobilos keresője, érdemes lesz rá figyelni

Más befejezést kap a Trónok harca-könyv, mint a sorozat – maga a szerző jelentette be

Más befejezést kap a Trónok harca-könyv, mint a sorozat – maga a szerző jelentette be

Cicaharc a 300 km/h feletti végsebességű divatterepjárók között

Cicaharc a 300 km/h feletti végsebességű divatterepjárók között

Kreml: Putyin és Trump az energiabiztonságról is tárgyalhat Japánban

Kreml: Putyin és Trump az energiabiztonságról is tárgyalhat Japánban

Megvan az ukrán előrehozott választások időpontja

Megvan az ukrán előrehozott választások időpontja

Elájult az egyik TV2-s dolgozó, mikor a Jobbik bement a tévébe

Elájult az egyik TV2-s dolgozó, mikor a Jobbik bement a tévébe

Előrehozott választást ajánl a venezuelai elnök

Előrehozott választást ajánl a venezuelai elnök

A címlapról ajánljuk