A Manchester City korábbi focistája lett Grúzia új elnöke
Ő volt az egyetlen jelölt.
A berlini Roma Kulturális Intézetről beszél a Deutsche Wellében Junghaus Tímea igazgató. A Wall Street Journal szerint a romániai és grúziai események mutatják, mire számíthat Európa, ha Putyin nyer Ukrajnában. Aszad sorsa mutatja a Nyugatnak, miként lehet legyőzni Vlagyimir Putyint, írja az Independent szerzője. Kár volna hőstettnek tartani, hogy az OMV végre felmondta a gázszerződést, jelenti ki a Die Presse. A Süddeutsche Zeitung szerint eddig ellentmondásos Donald Tusk mérlege. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A Külügyminisztérium közleménye nem foglalkozott az országban zajló tüntetésekkel, ahogyan azzal sem, hogy a grúz kormánypárt felfüggesztette az uniós csatlakozások megkezdésére való törekvését.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: forradalmi hangulat Grúziában, polgárháborús Szíriában, valamint egyház és állam szétválasztása Magyarországon.
Fel kell készülni arra a forgatókönyvre – írja szerzőnk –, amelyet most a grúziai választások után látunk. Orbán Viktor elsőként sietett oda gratulálni, vajon mit hoz haza a választási csalások és politikai önkény világából? Vélemény.
Az Economist szerint lehet, hogy Giorgia Meloni lesz Európa aduásza Donald Trumpnál. Nagy hibát követett el az Unió külpolitikai főmegbízottja, írja a Die Presse. A lap egy másik cikke szerint veszélyes hatalmi űr alakul ki Európában a francia és a német válsággal. A Daily Telegraph újságírója szerint a franciaországi válság azt mutatja meg, mekkora árat követel, ha egy kormány figyelmen kívül hagyja a választók akaratát. Hal Brands politológia professzor szerint van rá esély, hogy Trump kiegyezzen Európával. Vihart kavart az EBESZ máltai közgyűlésén, hogy részt vett azon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A grúz ellenzék folyamatosan az utcán tüntet, az EU és az Egyesült Államok is elítéli a kormány legutóbbi intézkedéseit, az ország vezetői mégis keménykezűen visszatámadnak.
Ismét az utcára vonult a grúz ellenzék, miután a kormány bejelentette, hogy 2028-ig felfüggeszti az EU-csatlakozás folyamatát. A távozófélben lévő államfő nem ismeri el az új kormány legitimitását.
A kormányfő szerint erkölcstelen, amit a tüntetők csinálnak.
Az EU-csatlakozás felfüggesztése miatt kormányellenes megmozdulások vannak országszerte, több tiltakozó is megsérült.
Grúziában azóta tüntetnek, hogy a kormány bejelentette: felfüggeszti az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalásokat. Az összecsapások egyre erőszakosabbak, de ez a mostani videó az összes eddigit felűlmúlja.
A kormánypárt azt is bejelentette, hogy nem fogadnak el támogatást az Európai Uniótól. Irakli Kobahidze kormányfő szerint a grúz nép büszke, önérzetes és gazdag történelemmel rendelkezik, ezért számára teljesen elfogadhatatlan alamizsnaként tekinteni az uniós integrációra.
A választás eredményét szombaton állapították meg, ezt követően az ellenzék tüntetéseket szervezett, Szalome Zurabisvili elnök pedig az alkotmánybírósághoz fordult.
A grúz ügyészség csaknem félszáz eljárást indított.
Az ügyészség beidézte Szalome Zurabisvili grúz elnököt, aki többször is a parlamenti választás elcsalásáról beszélt.
A grúz biztonsági erők ismét vízágyúval és paprikaspray-vel oszlatták Tbilisziben a parlament előtt tüntetők tömegét vasárnap este.
Tbiliszi utcáin napok óta tüntetések zajlanak, miután a kormányfő bejelentette, 2028 végéig felfüggeszti az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalásokat.
A rendőrség próbálja elfojtani a tüntetéseket, az elnök szerint „újságírókat és politikai vezetőket vesznek célba”.
Hiába kiáltottak sokan csalást, a választási bizottság hétvégi ülésén kijelentették, a Grúz Álom győzött.