Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gyula

MTI Itthon

Az iszlámot emlegette Lázár a gyulai kastély átadásán

A Miniszterelnökséget vezető miniszter négysávos autóutat ígért Békéscsaba és Kecskemét között pénteken, a felújított Almásy-kastély átadásán Gyulán. Lázár a történelmi előzményekkel kapcsolatban beszélt egyebek mellett arról is, hogy „annak idején az ország 150 évig szenvedett attól, hogy az iszlám uralkodott itt, "nem vágyunk újabb 150 évre"”.

hvg.hu Itthon

Nem érdekelte az életveszélyes tornaterem a Kliket

Két éve életveszélyes állapotban van egy fogyatékos gyerekekkel foglalkozó gyulai iskola tornaterme, de a Klik egészen addig nem reagált, amíg nyilvánosságra nem került az ügy. Még a helyi fideszes képviselő közbenjárása sem segített.

hvg.hu Gasztro

Mézédes élet - recept

Ezen a hétvégén tartják Gyulán a 8. Méz-és Mézeskalács Fesztivált. Péntek délutántól vasárnap estig kóstolások, vásár, előadások, szórakozás, versenyek, bemutatók, felvonulás, minden, ami mézes. S kicsik, nagyok meg is tanulhatják, hogyan készül az igazi gyulai mézeskalács.

Máriás Leonárd Gazdaság

Újabb "Malév-ügy"? – Pénznyelőkre költött milliárdokat a kormány

Brüsszel évek óta nem lép a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyár kormányzati kistafírozása miatt, pedig ma már a cégek eredményein is jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyik cégre se adott volna milliárdokat – nem úgy, mint a kormány. Az ügy a tiltott állami támogatás tipikus esete, simán lehet még belőle uniós szankció. Ilyesmi miatt dőlt be a Malév is. Az Európai Bizottság illetékese megerősítette, hogy a magyar húsos cégekkel kapcsolatban már vizsgálódnak.

1 2 3 4 5 6 7
12
Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Az egyik bíró médiaszereplése miatt tárgyalják újra Maradona orvosi stábjának perét

Az egyik bíró médiaszereplése miatt tárgyalják újra Maradona orvosi stábjának perét

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

A címlapról ajánljuk