#Gyurgyák János

Gyurgyák János: Orbánnal vagy Orbán nélkül, de folytatódik a NER-es világ, amíg a jobbágyi mentalitás megmarad

A magyar társadalom képtelen szembenézni önmagával – mondta a hvg360-nak adott interjúban Gyurgyák János történész. Könnyebb Orbánt vagy Gyurcsányt hibáztatni, vagy a közvélemény kegyét keresni, mint szembenézni a valódi problémával. Az ugyanis életveszélyes játék, a magyar társadalom mindig is kegyetlenül megbüntette azokat, aki a szemébe mondták az igazságot. Az Orbán-rendszert újabb zsákutcának tartja, és nem hiszi, hogy ez ebben a formában nélküle fenntartható lenne. De mi kell ahhoz, hogy kitörjünk a NER-es világból? Hogyan lehet ezt mentálisan túlélni, és mit változtathat a mostani botrány? Interjú.

hvg360

Gyurgyák: Ha nyer is az ellenzék, nem lesz ereje teljesen elsöpörni az Orbán-rendszert

Olyan a magyar politika, mint egy futóverseny, ahol két futó csak egymást figyeli, miközben a mezőny már rájuk vert néhány kört – mondja Gyurgyák János történész, akivel az Elvesztett illúziók – megtalált történelem című kötetéről is beszélgettünk.

hvg360

Gyurgyák János: „Nem érzek rendszerváltó hangulatot”

„Olyan a magyar politika, mint egy futóverseny, ahol két futó csak egymást figyeli, miközben a mezőny már rájuk vert néhány kört” – mondja a történész a HVG-nek adott interjújában.

Itthon

És akkor Orbán azt mondta: Stumpf István reformkommunista

Korántsem először feszülnek egymásnak a mindenkori „századvégesek”. Az 1985 tavaszán időszaki „szakkollégiumi kiadványként” indított folyóiratnak Stumpf István (jelenlegi alkotmánybíró) volt a felelős kiadója. Az első két felelős szerkesztő: Gyurgyák János (az Osiris Kiadó vezetője), valamint Varga Tamás (a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója). Az impresszumban szerkesztőként Orbán Viktor és Kövér László neve is szerepelt. Az egykor friss szemléletű, a kádári tabutémákkal visszatérően foglalkozó folyóirat hőskora még a rendszerváltás előtt zárult le: az utak elágaztak, az alapítók a tudomány, a nagypolitika, illetve a nagy biznisz felé fordultak. Az első szakítás és osztozkodás azonban ugyanúgy nem volt látványos, ahogy a fél évtizeddel későbbi újabb szétválás is csak kisebb hullámokat vert – legalábbis a nyilvánosságban. Ennek a „végleges” – ám a nyilvánosság előtt palástolni szándékozott – „csendes” szétszéledésnek tényét konstatálta 1994 szeptemberében a HVG, amikor felidézte a Századvég históriáját.

Itthon