Győr fideszes polgármestere úgy tudja, neki nem kell távozna a Széchenyi Egyetem kuratóriumából
Dézsi Csaba András ebben a pozíciójában havi 1,5 millió forintot kap, de szerinte ez nem a pénzről szól.
Dézsi Csaba András ebben a pozíciójában havi 1,5 millió forintot kap, de szerinte ez nem a pénzről szól.
A 125 önkormányzattal közös közműcég nem tudja kigazdálkodni az elszálló rezsiköltségeket, már a dolgozók márciusi bére is veszélybe került.
É. Imre és az eltűnt M. Zoltán vérét és genetikai maradványait több helyen egymással keveredett állapotban találták meg a nyomozók, ennek okára nem tudott magyarázatot adni a vádlott.
A 17 éves tanulót nem jogerősen öt év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
A férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Összeütközött egy autóval is, mindkét jármű sofőrjét kórházba szállították.
Az önkormányzathoz 16 évvel az eladása után kerülhet vissza a Schäffer-ház.
Pótlóbuszok járnak Győrszabadhegy és Győrszemere között.
Advent első vasárnapján még sok kritika érte Győr városát, amiért nem volt ünnepi díszkivilágítása.
Az országgyűlés szerdán szavaz arról a felsőoktatási törvénymódosításról, amelynek ez a változás is része.
A Q8 e-tron és a Q8 Sportback e-tron vonultatja fel először az ingolstadti márka megújult emblémáját.
Egy siklóernyős talált rá arra a 6 éves gyerekre, aki vasárnap tűnt egy Győr melletti tanyáról. Mehringer Szabolcs szerint többször is igénybe vehetné a rendőrség a siklóernyősök segítségét, mert van, amiben jobbak, mint a drónok.
T.Z. vasárnap ment el otthonról, a rendőrség nagy erőkkel kereste.
T. Z. vasárnap délután négy óra körül távozott ismeretlen helyre otthonából.
Debrecenben, Győrben, Nyíregyházán és Szekszárdon van komoly emelkedés.
A győri polgármester az uszodák bezárását bagatellizálta el, de az MKKP komolyan vette.
Dézsi Csaba András a saját választókörzetének nevét is levédetné.
A gyanú szerint hálapénzt fogadhatott el.
Már csak pár napig lehet élni a környezetkímélő autóknak járó kedvezménnyel.