Győrnek felmondott a gázkereskedő, milliárdokért kereshet a város újat
A távhőt is működtető városi cégnek új gázkereskedő után kell néznie. A polgármester szerint méltánytalan a kereskedő eljárása, perelni fog az önkormányzat.
A távhőt is működtető városi cégnek új gázkereskedő után kell néznie. A polgármester szerint méltánytalan a kereskedő eljárása, perelni fog az önkormányzat.
Van, aki azt várja, hogy soha nem volt még olyan nehéz éve, mint amilyen a 2022-es lesz. Az biztos, hogy a nadrágszíjat az ország egész területén meg kell szorítani és bár az év végén néhány magát jól pozicionáló önkormányzat kaphat külön állami támogatást, a többségnél a lakosság számára is érezhető lesz a pénzhiány.
Telefonfülkékből jelentette többször is, hogy bombát helyezett el egy lépcsőházban, de egyszer sem volt robbanószerkezet az épületben. Most sikerült lekapcsolni.
Határzár nincs, Győr pedig közel van. Az Árkád parkolójában minden hatodik, hetedik autó szlovákiai.
Az ajándék célja, hogy erősítse bennük a lokálpatriotizmust.
Fejes Tamás szerint egy ilyen volumenű koncert költségvetése 60-100 millió forint között van.
Az MTK is búcsúzott, a Kisvárda győzte le 4-1-re a fővárosi csapatot.
A győri önkormányzat közzétette a nyár végi buli költségeit.
Az aláírásgyűjtőket eligazító irodavezető nem cáfolta, hogy a helyi fideszes képviselőnek, Hajtó Péternek is köze van az akcióhoz.
A biztos úgy ítélte meg, hogy az alpolgármester homofób megjegyzései felvetik az egyenlő bánásmód sérelmét, ezért közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az önkormányzat felelősségét.
Egyedül Győrben nem jellemző a kiköltözés, mert ott már beteltek a környező települések.
Bejelentést tett az ügyben a kormányhivatalnál, de még nem kapott magyarázatot a történtekre.
A férfi nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele, többször bejutott hozzá, és eszméletvesztésig bántalmazta.
A korábbi szakvélemények szerint beszámítható volt.
Győr elkerülő szakaszán történt baleset.
Akár 15 évet is kaphat.
A múlt héten a kecskeméti Mercedes-gyár állt le. Az ok mindkét esetben az alkatrészhiány.
Dézsi Csaba András az Adjon az ég! című klasszikust dúdolta el.
Megromlott a szüleivel a kapcsolata, külföldre akart menni.