#Görögország




 

"Ennyi erővel a svéd himnuszt is énekelhettem volna" – megszólalt a görög botrányminiszter

Jánisz Varufakisz, a posztjáról lemondott görög pénzügyminiszter interjút adott egy brit lapnak. Azt mondta, egyedül maradt kormányán belül radikális elképzeléseivel, ezért mondott le. Az öt hónapon át húzódó tárgyalásokat a közgazdász meddőnek nevezte, és azt mondta, üres tekintetekkel találkozott Brüsszelben, valahányszor gazdasági érvekkel hozakodott elő. A feszült időszakban napi két órákat aludt.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Új görög csomag: szövetségesei is kihátráltak Ciprasz mögül
 

Új görög csomag: szövetségesei is kihátráltak Ciprasz mögül

A kormányzó Sziriza több tagja és párt koalíciós partnere sem támogatja az új görög megállapodást. A jobboldali Független Görögök vezetője szerint a csomag "50 milliárd euró értékű, az állami tulajdont érintő garanciákról és az emberek otthonainak lefoglalását is tartalmazó törvénymódosításokról szól", ezért nem tudja támogatni azt.

MTI MTI

Máris sztrájkot hirdettek a görög szakszervezetek
 

Máris sztrájkot hirdettek a görög szakszervezetek

Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség, az Adedy szerdára, amikor a parlament feltehetően szavaz a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról.

MTI MTI

Ma kiderülhet, mikor nyitnak ki a görög bankok
 

Ma kiderülhet, mikor nyitnak ki a görög bankok

Várhatóan még hétfőn bejelentik, mikor nyithatnak ki újra a bankok Görögországban – értesült a francia AFP hírügynökség. Június 29-e vannak zárva a görög pénzintézetek, és azóta csak erősen korlátozott mennyiségű pénzhez juthattak hozzá az ügyfelek.

hvg.hu hvg.hu



Megindult az euró, estek a hozamok a görög megállapodás hírére
 

Megindult az euró, estek a hozamok a görög megállapodás hírére

Erősödött az euró, és estek az euróövezet perifériáján lévő országok államkötvényhozamai hétfőn reggel arra hírre, hogy Brüsszelben maratoni tárgyalások után létrejött a megállapodás az európai hitelezők és az athéni kormány között a Görögországot kisegítő újabb pénzügyi mentőcsomag feltételeiről.

MTI MTI

Megállapodás született Görögországról
 

Megállapodás született Görögországról

Agreement - ennyit írt ki Twitter-oldalára több euróövezeti kormányfő. Maratoni tárgyalássorozat után jutottak megállapodásra, és a görög miniszterelnök feladta a szabadságharcot. A tudósítások szerint a 16 órás alázás után mindenbe belement, amit nem akart. Görögország gyakorlatilag a hitelezők gyámsága alá kerül. Egy időre vége a görög drámának, nem megy csődbe az ország és nem omlik össze a bankrendszere. Az euróövezeti országok és a Nemzetközi Valutaalap 80 milliárd eurót adna, emellett adósságátstrukturálást is kapnak a görögök, az adósságukból viszont nem engednek el.

hvg.hu hvg.hu


Kompromisszum születhetett a görög mentőcsomagról
 

Kompromisszum születhetett a görög mentőcsomagról

Kompromisszumos javaslat született a különtárgyalásokon a görög mentőcsomagról hétfőn hajnalban, jelenleg ezt tárgyalja át az európai állam- és kormányfők plénuma – jelentette be Donald Tusk Európai Tanács-elnök szóvivője.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Három napot kapnak a görögök, 50 milliárd lenne a zálog
 

Három napot kapnak a görögök, 50 milliárd lenne a zálog

És nem akarnak mindenáron megegyezni velük. Valamint nem bíznak bennük. Délután 4-kor elkezdődött a nagy tárgyalás. És lehet, hogy még kapnak 3 napot a görögök, július 15-ig kell törvényeket hozniuk a kemény kiigazításról, akkor még reménykedhetnek, hogy Európa többi része megmenti őket.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Jöhet az
 

Jöhet az "átmeneti" Grexit

"Átmeneti" Grexitet javasol a német pénzügyminiszter, mivel szerinte a görög javaslatcsomagból hiányoznak azok a legfontosabb reformterületek, amelyek elősegíthetnék az ország modernizálását,

MTI MTI




Ciprasz mögé felsorakozott az ellenzéke is
 

Ciprasz mögé felsorakozott az ellenzéke is

Az Új Demokrácia nevű konzervatív párt, a fő ellenzéki erő Görögországban közölte: nemcsak felhatalmazza a miniszterelnököt egy megállapodás megkötésére, hanem megbízza azzal, hogy akadályozza meg az ország kiválását Európából és az euróövezetből.

MTI MTI