Görög válság: rendkvíüli kongresszust tart ősszel a Sziriza
Szeptemberben tart rendkívüli kongresszust a Sziriza, hogy ott rendezzék a mentőcsomag miatti ellentéteket.
Szeptemberben tart rendkívüli kongresszust a Sziriza, hogy ott rendezzék a mentőcsomag miatti ellentéteket.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pártja, a baloldali Sziriza mintegy kétszáz tagja gyűlt össze csütörtökön Athénban, hogy megpróbáljon véget vetni a politikai tömörülést mélyen megosztó ellentéteknek.
Görögországban nem volt szocializmus. De ez nem mentség azoknak, akik ki akarják próbálni. Helyszíni jelentés.
Hajóval Görögországig, vonattal Macedónián keresztül, szabad ég alatt alvás Szerbiában, rendőrségi furgonba kerülés a magyar zöldhatáron, éjszaka a Keletinél, ima az olasz határnál és rohamrendőr Calais-ban: több ezer kilométer és megannyi veszély.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő kész előre hozott választásokat tartani, ha pártja baloldali radikálisai továbbra sem támogatják.
Micsoda szégyen, hogy az adósságválságban fuldokló görögökkel ilyen szigorúan bánnak (elsősorban) a németek, hiszen fordított helyzetben, 1953-ban az athéni politikusok sokkal nagyvonalúbbak voltak az NSZK-val - háborognak hetek óta sokan az interneten.
Intenzív tárgyalások folynak, és Brüsszel elégedett a görög hatóságok konstruktív hozzáállásával, ami hozzájárul ahhoz, hogy mielőbb sikerüljön eredményt elérni - legalább is ezt mondta az egyik brüsszeli szóvivő.
Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között a harmadik pénzügyi mentőcsomagról – jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
Még tartanak az előzetes egyeztetések Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között arról, hogy milyen formátumban tárgyaljanak a harmadik pénzügyi mentőcsomagról - közölte vasárnap a görög munkaügyi miniszter, megerősítetve ezzel, hogy a megbeszélések megkezdése tovább halasztódik.
Várhatóan hétfőn indulnak el a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között az új, immár harmadik pénzügyi mentőprogramról, miután megoldották azokat a logisztikai problémákat, amelyek megakadályozták az eredeti tervnek megfelelő pénteki kezdést - közölte szombaton egy meg nem nevezett görög pénzügyminisztériumi tisztségviselő.
"Nem 'görög válságról', hanem európai válságról van szó" – a nagykövetség reagál Tóta W. Árpád és Techet Péter írásaira.
A görög kormány azt reméli, hogy augusztus 20-ra megállapodnak a nemzetközi hitelezőkkel az új pénzügyi mentőcsomagról – közölte Olga Gerovaszili, az athéni kormány szóvivője kedden, néhány órával azután, hogy beterjesztették a parlament elé a második reformcsomagot.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői már készítik elő azokat a követeléseket, amelyek elfogadása esetén Athén elnyerné az újabb, ezúttal már a harmadik segélycsomagot.
A hétfőn életbe lépett élelmiszeráfa-emelés miatt máris több kinti szállodában drágábban számolják az ellátást a vendégeknek.
Krízis, megszorítások, áldozattudat, sértettség: ilyen helyzetben a világon szinte mindenhol megindul a bűnbakkeresés és a dicső múltba révedés. Görögország sem kivétel ez alól, ahol az új dodekateisták meglepő módon politikai értelemben véve nem jobboldali szélsőségesek, támogatnák a valódi önkormányzatiságot, és elítélik az oligarchikus politikai rendszert. A többistenhitük szerint eredendő bűn sincs. Tiszták és tiszta kezekkel válnának új nemzeti vallássá.
Ez volt az a késedelem, amiről Görögország csődjeként számoltak be a hírek.
Az államháztartás hiányának robbanásszerű növekedése miatt könnyen csődközelbe juthat Horvátország – állítják horvát gazdasági elemzők.
Görögország megkezdte az Európai Központi Bankkal szemben hétfőn esedékes hitelrészlet, valamint a Nemzetközi Valutaalappal szemben fennálló törlesztési hátralék kifizetését – közölték görög pénzügyminisztériumi tisztségviselők.
Újra fogadhatnak hétfőtől ügyfeleket a görög bankok, de még sok idő, mire minden visszatér a régi kerékvágásba. Egyelőre marad a napi 60 eurós, illetve a heti 240 eurós pénzfelvételi korlát.
Három hét zárva tartás után hétfőn kinyitnak a bankok Görögországban. Kissé enyhítenek a készpénzfelvételi korlátozásokon, de a külföldi utalásokra vonatkozó tilalom és a tőke mozgásának ellenőrzését célzó egyéb intézkedések érvényben maradnak - derült ki a görög kormány szombaton közzétett rendeletéből.