Letartóztatták a görög olimpiai múzeum feltételezett kirablóit
Három embert letartóztattak Görögországban az ókori olimpiáknak emléket állító ölümpiai múzeum februári kirablása ügyében - közölte a görög rendőrség szombaton.
Három embert letartóztattak Görögországban az ókori olimpiáknak emléket állító ölümpiai múzeum februári kirablása ügyében - közölte a görög rendőrség szombaton.
Összességében csökkent a Görögországba látogató turisták száma idén az első kilenc hónapban a nemzet bank pénteken publikált adatai szerint - számolt be az ekathimerini.com hírportál.
Megcsappant a görögországi háztartások jövedelme a második negyedévben, zsugorodtak a szociális juttatások, és visszaesett a fogyasztás is.
A görög kormány olyan adóügyi intézkedéseket tervez, amelyek megkönnyítik a tehetősebb európai nyugdíjasoknak, hogy ingatlant vásároljanak, illetve letelepedjenek Görögországban.
Több más nagybankhoz hasonlóan a Citigroup is karcsúsítja görögországi fiókhálózatát az ország recesszió-sújtotta üzleti és gazdasági környezetére hivatkozva.
Még legalább egy hetet csúszik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az euróövezeti államok között arról, hogyan lehet fenntartható pályára állítani a görög államháztartást, így Athén továbbra sem kaphatja meg a mentőhitel - a november végi államcsőd elkerüléséhez szükséges - újabb részletét.
Brüsszeli sajtóértesülések szerint komoly nézeteltérés támadt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az eurózóna pénzügyminiszterei között Görögország finanszírozásával kapcsolatban az úgynevezett Eurogroup keddi rendkívüli találkozóján.
Beindult Görögországban az a folyamat, amellyel megindulhat az ország adósságának leépítése, mivel a helléneknél már negyedik hónapja pluszos a folyó fizetési mérleg, vagyis az országban összeomlik az import, de nő az export. Ez az alkalmazkodás pedig az egyetlen út, amellyel ki tudnak kecmeregni a válságból.
A görögök többsége szerint országuknak az euróövezeten belül a helye, de nem tetszik nekik, ahogy kormányuk kezeli az adósságválságot - derül ki a GPO közvélemény-kutató kedden ismertetett felmérésből.
Athénban hétfőn nem volt szemétszállítás, mivel az azt végző gépjárműparkot blokád alá vették; egyedül a kórházi hulladék került elszállításra. Egy időre még az óvodák bejáratát is elállták a közszférában tervezett leépítések ellen tiltakozók.
Görögország fizetési mérlegének folyó tételeiben már a harmadik egymást követő hónapban keletkezett többlet szeptemberben a megszorításokkal korlátozott gazdaság importigényének csökkenése miatt.
Istenkáromlás és a vallás megsértése címén vádat emeltek Görögországban egy Krisztust és követőit homoszexuálisként ábrázoló színdarab szereplői, rendezője és producere ellen.
Több tucat, a megszorítások ellen demonstráló tüntető tört be Észak-Görögországban egy konferenciaközpontba csütörtökön, hogy így tiltakozzanak egy német kormányzati tisztviselő jelenléte ellen.
Háromgólos vereséget szenvedett az Eger a görög Vuliagmeni vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik, szerdai fordulójában.
Görögországban és Portugáliában is gyorsult a gazdasági visszaesés a harmadik negyedévben a szerdán közölt előzetes adatok szerint.
Olaszország sikeresen bocsátott ki három különböző lejáratú kötvényt szerdán. A piac által leginkább figyelemmel kísért 3 éves adósságpapír hozama két éve volt ilyen alacsony.
Munkavállalók milliói léptek sztrájkba Európa több országában, így tiltakoznak a megszorítások ellen. Spanyolországban és Portugáliában általános sztrájk van, a görög, az olasz, a francia és a belga szakszervezetek többórás munkabeszüntetésre szólították fel tagjaikat. Mindez része az Európai Szakszervezeti Szövetség október 17-i felhívásának, amely szerint november 14-e legyen akció- és szolidaritási nap, sztrájkokkal, demonstrációkkal, gyűlésekkel.
Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban és Portugáliában egyszerre tüntetnek a megszorítások ellen szerdán a munkavállalók.
Előnyös lenne Görögországnak, ha nem kényszerítenék az euróövezetben maradásra - vélte Václav Klaus cseh államfő az osztrák elnökkel közös sajtótájékoztatóján kedden, Bécsben. Heinz Fischer szerint viszont Athén kiválása több hátránnyal járna.
Két év haladékot kaphat az államadósság szintjének fenntarthatóvá tételére vonatkozó elvárás alól Görögország - jelentette be hétfő éjjel Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke a tárcavezetők tanácskozása után.