Már a görögök is szenvednek a hideghullámtól
Az európai hideghullám Görögország északi részét is elérte.
Az európai hideghullám Görögország északi részét is elérte.
Jól sikerült a görög állampapír-visszavásárlási akció, a végleges mérleg a hét elején készül el - mondta vasárnap este Münchenben Antonisz Szamarasz görög kormányfő, miután megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.
Görögország hazai összterméke (GDP) 6,9 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken a görög statisztikai hivatal, az Elstat, némileg javítva a novemberi 7,2 százalékos becslését. A második negyedévben 6,3 százalékkal zsugorodott a gazdaság.
A görög kormányfő a Bild című német lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi reformok, változtatások, valamint a privatizálások "sikertörténetet" eredményeznek majd.
Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.
Az euróövezet tagállamai közül Görögország az egyetlen, amely a Transparency International listájának második felébe szorult. Az EU-tag állam Kolumbiával, Beninnel és Dzsibutival osztozik a 94. helyen.
Fellendülést ígért a görög miniszterelnök. Antonisz Szamarasz kedd késő esti nyilatkozatában azt mondta, hogy a több mint öt éve tartó recesszió után 2013-ban láthatóak lesznek a fellendülés első jelei, 2014-től pedig már tényleges növekedés várható.
Görögország és Portugália jövője "reménytelennek tűnik" az euróövezeten belül, és valószínűleg ennek a két országnak válnék leginkább a javára a távozás - vélik londoni elemzők. A kilépés Írországnak hozná a legkisebb hasznot.
Pokolgép robbant kedd reggel az Arany Hajnal (Hriszi Avgi) görög szélsőjobboldali párt egyik athéni irodája előtt, súlyos anyagi kárt okozva, de senkinek nem esett bántódása - közölte egy neve elhallgatását kérő rendőrségi tisztségviselő.
A görög neonácik előretörése elleni közös európai cselekvést sürgettek hétfőn görög és külföldi közéleti személyiségek, akik december közepén az Akropoliszra induló "csendes menettel" akarják felhívni a figyelmet a veszélyre.
Görögország megkezdte az államkötvények visszavásárlását a magánbefektetőktől a mentőcsomag novemberben módosított feltételeinek megfelelően.
Görögországban folytatódik jövőre a gazdaság mélyrepülése. A görög nemzeti bank, a Bank Of Greece hétfőn ismertetett elemzése szerint a drasztikus megszorító intézkedések, a beruházások visszaesése miatt 2013-ban 4-4,5 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye.
Bejelentette a görög államadósság-kezelő a kötvényvisszavásárlás feltételeit, amelyben saját, nyomott árú kötvényeiért cserébe kínálja az euróövezeti ideiglenes mentőalap, az EFSF kötvényeit.
Németország nem szolidaritásból, hanem érdekből támogatja a görög válság kezelését - mondta Angela Merkel egy vasárnapi interjúban.
A Nemzetközi Valutaalap addig nem járul hozzá Görögország következő hitelrészletének átutalásához, amíg az ország nem zárja le önkéntes kötvény-visszavásárlási programját - mondta csütörtökön Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója Washingtonban.
Görögországban a második egymást követő hónapban nőttek októberben a vállalati és a lakossági bankbetétek havi szinten - közölte a görög központi bank szerdán. A betétállomány 0,92 milliárd euróval 155,25 milliárd euróra bővült.
Német politikusok és a Deutsche Bank volt vezérigazgatója szerint egy későbbi időpontban még sor kerülhet a görög adósság egy részének elengedésére.
Megállapodtak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői hétfő éjjel Brüsszelben abban, hogy Görögországnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elég lesz a bruttó hazai össztermék (GDP) 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra.
Körülbelül százötvenen tüntettek hétfő délután Görögország prágai nagykövetsége előtt, és azt követelték, hogy a görög kormány engedje szabadon azt a két cseh állampolgárt, akiket szeptember elején tartóztattak le Limnosz szigetén kémkedés vádjával.
Római kori díszes mozaikpadlót tártak fel a görögországi Didimótihóban.