#Görögország





Elhagyják a kontinenst a válság sújtotta európaiak
 

Elhagyják a kontinenst a válság sújtotta európaiak

Idén több tízezer portugál, görög és ír hagyta el szülőföldjét az eurózóna egyre súlyosbodó válsága miatt, többségük a déli féltekét részesíti előnyben - közölte szerdán a The Guardian című brit napilap hírportálja.

MTI MTI

Európa hét főbűne
 

Európa hét főbűne

Az európai közösségnek komoly károkat okozó főbb bűnöket vette sorra a német hetilap, a Die Zeit. A hét fő főbűn alapján összeállított lista egy-egy országhoz köt egy-egy elítélendő cselekedetet. Bár ezek a „bűnök” nem feltétlenül esnek egybe a bibliai főbűnökkel, azért igencsak találóak egy-egy országra. A szerzők persze nem bűnösöket kerestek, inkább a „büntetendő egoizmusokra” akarják ráirányítani a figyelmet, amelyek egyes államokra jellemzőek. Az összeállításban Magyarország nincs ott.

hvg.hu hvg.hu


Kissé lassult a görög gazdaság mélyrepülése
 

Kissé lassult a görög gazdaság mélyrepülése

Öt százalékkal csökkent a görög hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a görög statisztikai hivatal pénteken. A gyorsbecslésben még ennél is nagyobb, 5,2 százalékos csökkenés szerepelt.

MTI MTI


Az IMF nem hisz a görög reformokban
 

Az IMF nem hisz a görög reformokban

Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.

MTI MTI







Meglódult a görög kincstárjegyek hozama
 

Meglódult a görög kincstárjegyek hozama

Sikeresen túladott 1,625 milliárd euró értékű kincstárjegyen kedden Görögország. A hozam azonban 6 bázisponttal magasabb volt az azonos lejáratú adósságpapír legutóbb novemberben tartott aukcióján kialakultnál.

MTI MTI



Olimpiai létesítményeket privatizál Görögország
 

Olimpiai létesítményeket privatizál Görögország

Görögország csütörtökön versenytárgyalást hirdetett olimpiai létesítményei értékesítésére és egy Athéntól délre, a tengerparton található egykori repülőtérre; a nagyszabású ingatlanértékesítési akció az eladósodott ország privatizációs programjába illeszkedik.

MTI MTI