Hadházy Ákos most azt állítja, cannabis nő a nyírmártonfalvai lombkoronasétány körül
A képviselő egy növényvédő szakember véleménye alapján állítja ezt.
A képviselő egy növényvédő szakember véleménye alapján állítja ezt.
"Ez talán helytelen, de nagyon is érthető reakció volt", írta a képviselő arról, hogy a fia bemutatott a köztévé stábjának.
Az elemi szolidaritás nélkül végérvényesen lecsúszásra van ítélve a magyar társadalom, akkor lehetne sikert elérni, ha több tízezren állnának a tiltakozók mögött, nem hagynának néhány száz gyereket a rendőrökkel szemben - írta Hadházy Ákos a péntek esti tüntetés után.
Szerda reggel tett közzé egy, a végrehajtóknak írt körlevelet Hadházy Ákos, benne a felügyelő hatósággal és a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, mondván, rájuk kell majd egységesen szavazni. Bár nem verték nagydobra, de a végrehajtói kar honlapján már előző nap megjelent egy közlemény arról, hogy „a levélben hamis információk szerepelnek”. Hamis a levél az abban hivatkozott államtitkár szerint is.
A képviselő szerint Filemon Mihály hivatali visszaélést követ el az őt bíráló közmunkással szemben.
„Zoli" nem döntött a kutatóintézetnek álcázott lakások felszereltségéről a pályázati határidő előtt. Az érintett cég ügyvezetője szerint nem csalták el az uniós pénzt, két külön projektről van szó.
Hadházy Ákos szerint most már bizonyítéka is van a hatalom cinizmusának.
Hadházy Ákos megkérdezte, Szijjártó Péter személyesen viszi-e el Moszkvába a békepárti határozatot, vagy elküldik máshogyan, de azt a választ kapta: nincs ilyen terv.
Hadházy Ákos olyan hangfelvételt tett közzé, amelyen egy férfi egy „röhögős fej” miatt von kérdőre egy nőt.
Az ellenzéki képviselő szerint azért használtak „a gyermekvédelmi könnygázzal a hős vitézek” a legutóbbi kordonbontáskor a Karlemitánál, mert a hatalom számára mindennél fontosabb, hogy megvédje a saját hazugságát.
Az ellenzéki parlamenti képviselő rákérdezett a Miniszterelnökségnél és ott nem cáfolták, hogy egy kormányhatározat megtiltja a kormánytisztviselőknek, hogy munkahelyet váltva magasabb fizetéssel járó pozíciót vállalhassanak.
Törvényjavaslatot nyújtott be Hadházy Ákos független képviselő „a készpénzmentes parkolás megteremtéséről”. Szerinte ezzel a parkolási rendszereket ért korrupciógyanú és az esetleges visszaélések is elkerülhetőek lennének.
Rendőrök akadályozták meg ellenzéki politikusok kordonbontó akcióját hétfőn a Karmelita kolostornál, később pedig könnygázt fújtak tüntető tanárokra és diákokra. Hadházy Ákos szerint „a rendszer elkezdett nagyon durván reagálni”.
A rendőrök most sokkal komolyabban vették a kordonbontás megakadályozását, mint a korábbi akcióknál.
A képviselő úgy tudja, hogy a buszok személyzetét kirúgják. A programot az Országos Kórházi főigazgatóság viszi tovább, a buszok épp átvizsgálásra várnak.
Hadházy Ákos feljelentése alapján vizsgálatot indított az ügyészség, amely most bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentést.
Magyarország és Törökország között nincs koordináció a svéd NATO-tagság ratifikálásáról – Gulyás Gergely szerint. A miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Svédország és Magyarország kapcsolatai mélyponton vannak. Gulyás arról is beszélt, hogy uniós források nélkül is tudják finanszírozni az ország működését – ráadásul korlátlan ideig.
Annyit előre elárulunk, hogy nincsenek elragadtatva az ellenzéki párt és Hadházy Ákos kordonbontásától.
Lánccal sem tudták megállítani a momentumosok és Hadházy harmadik kordonbontását a Karmelitánál. Rendőrsorfallal védték a főbejáratot, voltak igazoltatások és indult szabálysértési eljárás is a kormányülés előtt. Orbán a Sándor-palotán keresztül sunnyogott be a munkahelyére, de még délelőtt sikerült újból lezárnia a rendőrségnek a Miniszterelnöki Kabinetirodának helyet adó épülethez vezető utat.