A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Az ellenzéki képviselő szerint azért használtak „a gyermekvédelmi könnygázzal a hős vitézek” a legutóbbi kordonbontáskor a Karlemitánál, mert a hatalom számára mindennél fontosabb, hogy megvédje a saját hazugságát.
„Ha valakinek eddig nem lett volna tiszta, a képek is megmutatják: a kordon a legpofátlanabb hazudozás és cinizmus jelképe, ezért kell újra és újra lebontani” – ezt írta ki hétfőn Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a hivatalos Facebook-oldalára.
A bejegyzésében megosztott 4 olyan szelfit is, amelyeket olyan budapesti utcákban készített, ahol jelenleg is „komoly építkezések” folynak. A politikus szerint az, hogy sem a Hőgyes Endre utcában, sem a Kőris utcában, sem a Bosnyák utcába nincs szükség olyan kordonra, mint az Orbán Viktor hivatalához vezető Színház utcában, megmutatja, hogy a Karmelita bejáratához vezető utat nem az építkezés miatt zárták le.
Ahogyan arról korábban több cikkben is beszámoltunk, Hadházy a momentumos képviselőkkel együtt idén tavasszal rendszeresen jár a Karmelitához kordont bontani. A legutóbbi ilyen akciójukka párhuzamosan futott egy demonstráció, amelyen a pedagógusok státusztörvénye ellen tünetek diákok és tanárok közösen. Ekkor a korábbiaknál lényegesen komolyabban védték rendőrök a kordont, sőt amikor a tüntető tömeg is odaért, a kordonbontás során könnygázt is bevetettek – a rendőrség állítása szerint jogszerűen.
A kordonbontó-társai hétfőn egyébként ismét a Karmelitához vonultak, hogy kitegyenek egy EU-s zászlót.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.