Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hiller István

hvg.hu Itthon

Rétvári-Hiller-csörte a lex CEU kapcsán a parlamentben

Hogy téveszthet meg mindenkit Soros György, kérdezte Rétvári Bencét Hiller István a parlamentben. Rétvári Bence államtitkár visszakérdezne, de Hiller szerint ez az ellenzék privilégiuma a fennálló viszonyok között. A csörtét közbekiabálások szakították félbe.

hvg.hu Itthon

Csendben kilépett az MSZP-ből Pesterzsébet polgármestere

Hiller István parlamenti képviselő és Kunhalmi Ágnes budapesti elnök is azt nyilatkozta, hogy nem romlott meg a viszony Szabados Ákossal, akik még tavaly kilépett az MSZP-ből, de csak ezt csak most szellőztette meg a Magyar Idők. Sőt, a politikust a következő választáson is támogathatják a szocialisták.

hvg.hu Itthon

Botka nem lesz miniszterelnök-jelölt

Az MSZP nemrég leváltott választmányi elnöke nincs megsértődve, de azt mondja, politikaitörténeti kuriózum lenne, ha leváltása után ő lenne a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

hvg.hu Itthon

Elnököt választ az MSZP: "szájkarate biztos lesz"

A jelenlegi szocialista elnök Tóbiás József újrázna a szombati kongresszuson, több párttag szerint azonban Molnár Gyula volt kerületi polgármester lehet a befutó, bár nem túl meggyőző többséggel. Van, aki szerint az igazi kérdés, ki lesz a választmányi elnök, Botka László állítólag csak akkor vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, ha megválasztják a választmány élére.

hvg.hu Itthon

Azzal vádolják Hillert, hogy a Fidesz irányába mozdult el

Állítólag kapott hideget és meleget is az MSZP volt elnöke a kerítést támogató nyilatkozata miatt a párt hétvégi tanácskozásán. Hiller a hírek szerint azzal védekezett, hogy éppen akkor fognak kiegyenlítődni a Fidesszel szembeni esélyek, ha az MSZP is megérti a világban végbemenő változást.

hvg.hu Itthon

Hiller bejelentkezett: újjászervezné az MSZP-t

Az egykori oktatási miniszter és az MSZP korábbi pártelnöke bejelentkezett, azaz nem ugrana el semmilyen feladat elől a következő tisztújításon. A menekültválság kezelésében különutas megoldást választana, bár korábban elismerte, hogy a kerítéshez képest más ötlet náluk sem fogalmazódott meg.

hvg.hu Itthon

Szigetvári: "Hiller csak tudatosan képes ekkora pálfordulásra"

Az Együtt elnökét is meglepte Hiller István keddi nyilatkozata, melyben legalábbis támogatólag lépett fel a határon felhúzott kerítéssel szemben. Szigetvári Viktor szerint már a szocialisták pozitív semlegessége is gyáva dolog volt menekültügyben, de az új, pozitív támogatás a "teljes önfeladást jelenti".

hvg.hu Itthon

Szállingóznak Lázár minisztériumába Hiller "gyanús" emberei

Olyan személyek dolgoznak a Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozó szerveknél, akik korábban a Fidesz gyanús összefonódásokra vadászó érdeklődésének középpontjában álltak. A kormányzati kommunikáció és az örökségvédelem területén is találni az MSZP-s egykori miniszter bizalmi emberei közül.

hvg.hu Itthon

Orbán bizalmasan elmondta, kiből nem lesz miniszterelnök

Újabb részleteket közölt a 444.hu annak a zárt beszélgetésnek a szövegéről, amelyen Orbán Viktor még tavasszal vett részt a Bibó István Szakkollégiumban. Orbán elmondta, milyennek kell lennie utódjának, elmesélte, hogyan zajlott a 2011-es hitelválság, és a Simicska-féle összezördülésről is beszélt, olyan nyíltsággal, amilyet nyilvános szereplésein inkább mellőz.

hvg.hu Itthon

Prominens belső bírálója akadt az MSZP-nek

Hiller István nem szeretne előre hozott tisztújítást a pártban, de az egykori pártelnök alkalmatlannak nevezte az MSZP jelenlegi elnökségét a csillebérci frakcióülésen.

MTI Itthon

Saját tanévet indít jövő héten az MSZP

Párhuzamos tanévet indít az MSZP: a szeptember 1-jével indult "engedelmesség iskolájával" szemben "a gondolkodás iskoláját" indítja el a jövő héten – jelentette be Hiller István hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

1 2 3 4 5 6 7 8
Eltűnt egy 40 éves ukrán férfi Budapesten, nagy erőkkel keresik a rendőrök

Eltűnt egy 40 éves ukrán férfi Budapesten, nagy erőkkel keresik a rendőrök

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

Kamera vette, ahogyan egy fekete SUV megállt az M85-ös alagútjában, csak hogy a sofőr és utasa elkezdjenek bohóckodni

Kamera vette, ahogyan egy fekete SUV megállt az M85-ös alagútjában, csak hogy a sofőr és utasa elkezdjenek bohóckodni

Mi történt? Többórás, átugorhatatlan reklámok jelentek meg a YouTube-on

Mi történt? Többórás, átugorhatatlan reklámok jelentek meg a YouTube-on

A Visa összeállhat az Elon Musk-féle X-szel

A Visa összeállhat az Elon Musk-féle X-szel

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

1 másodperccel közelebb került az emberiség a katasztrófához

1 másodperccel közelebb került az emberiség a katasztrófához

Mi lesz így réztolvajokkal meg a vandálokkal? Bemutatták a vágásálló töltőkábeleket

Mi lesz így réztolvajokkal meg a vandálokkal? Bemutatták a vágásálló töltőkábeleket

A brutalista, aki ott se volt: az építészetért rajongóknak csalódás a tíz Oscar-díjra jelölt film

A brutalista, aki ott se volt: az építészetért rajongóknak csalódás a tíz Oscar-díjra jelölt film

A címlapról ajánljuk