A görögök állítják, tudnak fizetni
A görög pénzügyminiszter azt mondja, hogy Athén ki tudja fizetni áprilisi IMF-törlesztőrészleteit.
A görög pénzügyminiszter azt mondja, hogy Athén ki tudja fizetni áprilisi IMF-törlesztőrészleteit.
Elkészült a soros IMF-felülvizsgálat összefoglalója, miután a Nemzetközi Valutaalap képviselői a közelmúltban egyeztettek a magyar kormánnyal. Az IMF pozitívan értékeli a tavalyi gazdasági növekedést és a jelentős folyó fizetési mérlegtöbbletet, amelynek eredményeként csökkent Magyarország sérülékenysége. Javítottak a GDP-előrejelzésen is. A növekvő állami szerepvállalás – például a bevásárlás a bankszektorban – azonban már aggasztja a szakértőket.
Portugália előtörlesztette a Nemzetközi Valutaalaptól négy éve kapott kölcsön egy részét. A portugál adósságkezelő csütörtökön közölte, hogy múlt héten több részletben összesen 6,6 milliárd eurót, azaz a valutaalaptól kapott hitel összegének 22 százalékát utalták át.
13 millió dollárral száll be Oroszország az Ukrajnának szánt nemzetközi pénzügyi segélycsomaghoz.
Ukrajna megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán jóváhagyott 17,5 milliárd dolláros hitel első, ötmilliárd dolláros részletét – jelentette be az ukrán jegybank pénteken.
Az ukrán kormány arra számít, hogy március 15-éig megkapja a 17,5 milliárd dolláros IMF-kölcsön első, 5 milliárd dolláros részletét.
Ukrajna arra számít, hogy amikor szerdán este az IMF igazgatótanácsa dönt a Kijevnek nyújtandó segélycsomagról, arról is határoz, hogy 5 milliárd dollárt rögtön átutal - jelentette ki Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter.
Ukrajna még márciusban hozzájuthat a Nemzetközi Valutaalap által beígért pénzügyi támogatás első, jelentős részletéhez, ha Kijev addig teljesíti a kölcsönnyújtás feltételeit.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken tagadta, hogy országa harmadik nemzetközi mentőcsomagért folyamodna, miután lejár a jelenleg futó hitelprogram négy hónapos meghosszabbítása.
A görög kormány megküldte a reformjavaslatait az IMF-nek és az eurócsoportnak. Az EB azt közölte "átfogóak" a javaslatok.
Ukrajnában 280 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 60 százalékkal a távhő ára - közölte Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke, aki szerint ez következik egyebek között abból az emlékeztetőből, amit az ukrán kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Fordulat, bár nem meglepő fordulat állt be a volt IMF-főigazgató szexpartijai ügyében. A vádhatóság kérte Dominique Strauss-Kahn felmentését, és a felperes prostituáltak ügyvédjei is visszavonták a vádat.
A Nemzetközi Valutaalap a román állami vállalatok hatékonyságának növelését kéri a bukaresti kormánytól valamint az állami segélynyújtások beszüntetését. Erről Mihai Tudose román gazdasági miniszter nyilatkozott csütörtökön.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem kér segítséget Oroszországtól és folytatni kívánja a tárgyalásokat európai partnereivel egy új hitelmegállapodásról.
A Magyar Nemzeti Banknak a tartós dezinflációs nyomás miatt fontolóra kellene vennie a további óvatos monetáris lazítást - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap az (IMF) a Magyarországra vonatkozó rendes éves felülvizsgálati jelentésében, amelyet pénteken közölt.
Az új görög kormány pénzügyminisztere közölte, nem működnek együtt tovább az IMF-fel, az EKB-val és az eurózónával.
Megkezdte romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a frankhitelesek megsegítéséről tervezett román intézkedésekről és az állami vállalatok helyzetéről folytat megbeszéléseket a bukaresti hatóságokkal.
Az IMF és az Eurózóna is kizárta a görög adósságcsomag újratárgyalásának lehetőségét az új kormány megalakulása után.
A román magáncsődtörvény megfelelő hatástanulmány készítése nélkül kedvezőtlen hatással lehet a román pénzpiacra – írta az IMF.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban 3,7 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,3 százalékponttal alacsonyabb a 2014. októberi jelentésben jósoltnál.