Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ukrajna megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán jóváhagyott 17,5 milliárd dolláros hitel első, ötmilliárd dolláros részletét – jelentette be az ukrán jegybank pénteken.
Az ukrán parlament a múlt héten fogadta el a 2015-ös költségvetés IMF-támogatást élvező módosítását, amely feltétele volt az új támogatási csomag odaítélésének. Az IMF és Ukrajna között létrejött emlékeztető szerint Kijev az idén újabb 5 milliárd dollár kölcsönrészhez jut, de a folyósítás pontos idejét nem határozták meg.
Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az 5 milliárd dollárból 2,2 milliárd dollár a jegybank arany- és devizatartalékát gyarapítja, további 2,8 milliárd dollár a kormány rendelkezésére áll, egyebek között különböző külföldi tartozásokat egyenlítenek ki az összegből.
Az emlékeztető szerint az IMF azzal számol, hogy Ukrajna államadóssága 2020-ra eléri a 2,27 ezer milliárd hrivnyát (jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 103 milliárd dollár). A teljes államadósságból 1,517 ezer milliárd hrivnya külföldi valutában áll majd fenn. A múlt év végén a teljes ukrán államadósság 1,101 ezer milliárd hrivnya volt.
Az IMF forgatókönyve szerint Ukrajna arany- és devizatartaléka 18,3 milliárd dollárra nő az idei év végén, ami 3,3 hónap importfedezetére elegendő. A tartalékszint 2017-ben 28,5 milliárd dollár, 2018-ban 35,2 milliárd dollár, 2019-ben 38,4 milliárd dollár lesz. A valutaalap a hrivnya árfolyamcsökkenésére számít. Csütörtök este 21,5 hrivnyán jegyeztek 1 dollárt. Az IMF szerint 2015 végén 22 hrivnyát, 2016 végén 22,7 hrivnyát, 2017 végén 23,4 hrivnyát ér 1 dollár.
Az IMF úgy véli, hogy miután idén 5,5 százalékkal zsugorodik az ukrán hazai össztermék (GDP), 2016-ban már 2 százalékkal nő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.