Leverték a kínaiakat az IMF közgyűlésén
Nagyobb beleszólást kértek maguknak a döntésekbe, az Egyesült Államok nem enged.
Nagyobb beleszólást kértek maguknak a döntésekbe, az Egyesült Államok nem enged.
Nehéz helyzetbe kerül a brazil gazdaság, az IMF jóslata szerint idén 3 százalékos lesz a recesszió. A kínai gazdasági növekedés lassulása nagyon súlyosan érinti a dél-amerikai országot.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében.
Az ukrán reményekkel ellentétben nem született megállapodás Kijev és a Nemzetközi Valutaalap(IMF) között a márciusban megajánlott mentőcsomag újabb hitelrészletének felszabadításáról.
Az IMF igazgatótanácsa úgy véli, Görögország súlyos adóssága és gyenge hajlandósága a reformok bevezetésére kizárja, hogy a nemzetközi szervezet bekapcsolódjon egy harmadik mentőcsomagba – szellőztette meg a The Financial Times. Az IMF igazgatói a két órán át tartó ülésen úgy döntöttek, hogy az IMF stábja részt vesz ugyan a görög kormánnyal folytatandó tárgyaláson, de az IMF csak később dönt arról, hogy a programot támogatja-e.
Ukrajna 1,7 milliárd dolláros hitelrészletet kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - írta Twitter-profilján az ukrán elnök. Petro Porosenko üzenetéből az nem derült ki, hogy az IMF az összeget jóváhagyta, vagy már át is utalta.
Várhatóan hétfőn indulnak el a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között az új, immár harmadik pénzügyi mentőprogramról, miután megoldották azokat a logisztikai problémákat, amelyek megakadályozták az eredeti tervnek megfelelő pénteki kezdést - közölte szombaton egy meg nem nevezett görög pénzügyminisztériumi tisztségviselő.
Görögország megkezdte az Európai Központi Bankkal szemben hétfőn esedékes hitelrészlet, valamint a Nemzetközi Valutaalappal szemben fennálló törlesztési hátralék kifizetését – közölték görög pénzügyminisztériumi tisztségviselők.
Az ukrán jegybank vezetője szerint, ha a kijevi parlament a napokban elfogadja a szükséges törvényjavaslatokat, akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) július végén engedélyezi egy újabb hitelrészlet átutalását.
Görögországnak sokkal jelentősebb mértékű adósság-átütemezésre és -elengedésre van szüksége annál, mint amekkorára az eurózóna több tagállama eddig hajlandóságot mutatott – jelentette a Nemzetközi Valutaalap egyik bizalmas jelentésére hivatkozva a Reuters hírügynökség.
Az IMF részvétele a görög hitelprogramban már nem tűnik akadálynak, de a hitelezők által javasolt 50 milliárd eurós privatizációs különalap ügye még kérdéses.
A görög gazdaság kis mérete miatt az ország adósságválsága, illetve Athén esetleges kilépése az eurózónából csak mérsékelt veszélyt jelent a világgazdaságra – véli a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza csütörtökön. Olivier Blanchard szerint a világgazdaság eddig jól viselte a görög válság utóbbi két hete jelentette "stressztesztet".
Lefelé módosította a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros negyedéves frissítésében, amelyet csütörtökön tett közzé.
„A történelem arról fog emlékezni Önre, amit ezen a héten tesz” – írják. Arra buzdítják, tegyen bátor és nagyvonalú engedményeket Görögország javára, és az egész Európát fogja szolgálni.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója megfontoltabb hozzáállást szorgalmazott a Görögország és hitelezői között folyó tárgyalásokon. Christine Lagarde szerint csak akkor lenne érdemes a görög adósság egy részének elengedéséről beszélni, ha az ország vezetői előbb megkezdenék a reformok végrehajtását.
A Nemzetközi Valutaalap megerősítette, hogy Görögország nem törlesztette a keddi határidőre 1,5 milliárd euró értékű tartozását. Ez az első eset az IMF 70 éves történetében, hogy egy fejlett gazdaság nem tudta törleszteni tartozását a valutaalapnak.
Christine Lagarde második mandátumot is vállalna a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén, ha a tagok is úgy akarják.
Egy friss felmérés szerint a gazdagok további gazdagodása lelassítja a GDP bővülését, az egyenlőségre való törekvés viszont gyorsítja a nemzeti össztermék növekedését.
Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek egyaránt nehéz döntéseket kell meghozniuk ahhoz, hogy megállapodás születhessen Athén pótlólagos finanszírozásáról és adósságrendezéséről – közölte blogbejegyzésében Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza. Szerinte ha nem lesz nyugdíjcsökkentés és áfaemelés, nem lesz megállapodás sem a hitelezőkkel.
Bár Brüsszelben tegnap faképnél hagyta a görögöket az IMF küldöttsége, a kormányzás összehangolásáért felelős görög államminiszter abban bízik, hogy június 18-ig sikerül megállapodni a nemzetközi hitelezőkkel.