Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Irán

hvg.hu Világ

Ahmadinezsád nem zsidó - állítja a Guardian

A Guardian komment oldalán cáfolják a hírt - amelyet a Daily Telegraphra hivatkozva másutt is közöltek -, amely szerint az Izrael-ellenes kirohanásokkal is elhíresült Mahmud Ahmadinezsád iráni elnöknek zsidó felmenői volnának.

hvg.hu Világ

Ahmadinezsád zsidó származású – a Daily Telegraph szerint

Az iráni elnök zsidóellenes kirohanásai, holokauszt-tagadása, a fenyegetés, hogy megsemmisíti Izraelt, nem más, mit zsidó múltjának túlkompenzálása – írja a Daily Telegraph. A londoni lap újságírói szerint nem kétséges, hogy Mahmud Ahmadinezsád zsidó családból származik, a 2008-as választáskor készült fényképen olvasható korábbi családneve. Ez pedig Sabourjian, így nevezik perzsa nyelven a tallitot, a zsidók imasálját szövő takácsot.

MTI Világ

Lavrov: Irán és a hatok közt megállapodásnak kell születnie

Az Irán ügyében közvetítő hatok és Szaid Dzsalili iráni főtárgyaló genfi találkozójának olyan megállapodásokkal kell véget érnie, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzetközi közösség meggyőződjön az iráni nukleáris program békés voltáról - mondta csütörtökön Moszkvában Szergej Lavrov.

MTI Világ

Irán: az ENSZ-főtitkár "alaptalan" nyugati vádakat ismételget

Irán szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a nyugati hatalmak "alaptalan" vádjait ismétli az újonnan bejelentett iráni urándúsító üzemmel kapcsolatban, véleménynyilvánításával meg kellett volna várnia a világszervezet ellenőreinek vizsgálatát.

MTI Világ

Bombák vagy bunkerek: mit választ Izrael Iránnal szemben?

Nagy hangerővel zúgnak a harci gépek az izraeli légierő hadgyakorlatain, azt sugallván, hogy Izrael készen áll iráni atomlétesítmények megtámadására, ám eközben folyik egy jóval csöndesebb munka is, mélyen a nyugat-jeruzsálemi dombok alatt.

MTI Világ

Irán rakétakísérletet hajtott végre

Két rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet az iráni Forradalmi Gárda a vasárnap kezdődött, több naposra tervezett hadgyakorlat keretében - jelentette vasárnap a teheráni média.

MTI Világ

G20: Obama a biztonságosabb világgazdaságról és Irán elleni terveiről

A G20 csoport visszarántotta a világgazdaságot a szakadék széléről, és lerakta egy új, biztonságosabb fejlődés alapjait – értékelte a válság eddigi alakulását és a G20 értekezlet után a házigazda Barack Obama. Az urániumdúsítási programját fejlesztő Iránnak azonban fájdalmas szankciókat és katonai beavatkozást ígért, ha a diplomáciai lépések nem lesznek eredményesek.

MTI Világ

Kommerszant: komoly fordulat Moszkva Irán-politikájában

Moszkva Irán-politikájában bekövetkezett jelentős fordulatnak minősítette Dmitrij Medvegyev orosz államfő Barack Obama amerikai elnökkel tartott csütörtöki New York-i megbeszélésén tett kijelentéseit a Kommerszant című orosz üzleti lap pénteken.

MTI Gazdaság

G8-csoport: Iránnak 3 hónapja van az urándúsítás leállítására

A világ legfejlettebb ipari országait és Oroszországot tömörítő G8-csoport az év végéig ad határidőt Iránnak, hogy kötelezettséget vállaljon urándúsítási programja beszüntetésére, s így elkerülje az újabb szankciók meghozatalát. Ezt Franco Frattini olasz külügyminiszter jelentette be csütörtökön New Yorkban: jelenleg Olaszország tölti be a G8-csoport soros elnöki tisztségét.

MTI Világ

Teherán együttműködne Afganisztán stabilizálásában

Az iráni elnök hajlandó lenne együttműködni Afganisztán stabilizálásában - derült ki abból az interjúból, amelyet az ENSZ közgyűlése alkalmából New Yorkban tartózkodó Mahmúd Ahmadinezsád adott az amerikai hírügynökségnek.

MTI Világ

Medvegyev: Izrael nem intéz csapást Irán ellen

Izrael biztosította Moszkvát, hogy nem szándékozik csapást mérni Iránra – jelentette ki Dimitrij Medvegyev orosz elnök Simon Peresz izraeli elnökre hivatkozva a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyben elismerte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő titokban járt Moszkvában a napokban.

MTI Világ

A csillagháborús tervtől Obama rakétapajzsáig

Az iráni fenyegetés ellensúlyozására szolgáló rakétapajzzsal kapcsolatban Obama elnök által csütörtökön előterjesztett új terv fejtetőre állítja Ronald Reagan csillagháborús elképzelését. Ahelyett, hogy az Egyesült Államok kontinentális térségének védelmére koncentrálna, Európa és a Közép-Kelet védelmére összpontosít – mutatott rá a The New York Timesban publikált elemzésében a David E. Sanger és William J. Broad szerzőpáros.

MTI Világ

Ahmadinezsád: Iránnak nincs szüksége atomfegyverre

Iránnak nincs szüksége atomfegyverre - állította az ország elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád egy amerikai tévécsatornának adott interjúban, de nem zárta ki teljesen egyértelműen, hogy egy napon még lehet ilyen fegyvere.

1
124 125 126 127 128
134
Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

A címlapról ajánljuk