#Irán





Elkapkodták Teheránban Gabriel García Márquez könyvét

Napok alatt elfogyott a teheráni könyvesboltok polcairól Gabriel García Márquez „Egy emberrablás története” című műve, miután az ellenzék vezetője megjegyezte, hogy a könyv tökéletesen visszaadja házi őrizete alatt eddig átélt élményeit.

MTI







Nem tetszenek Iránnak a kínai Koránok

A muszlimok szent könyvének, a Koránnak Iránban megjelenő kínai nyomatású példányai silány minőségűek, ráadásul terjesztésük törvénybe ütköző - számolt be keddi számában egy iráni kormánylap.

MTI

Új atomerőművet avatnak Iránban

Irán több halasztás után szeptember 12-én hivatalosan felavatja és szolgálatba állítja a bushehri atomerőművet – közölte kedden Ali Akbar Szálehi külügyminiszter az iráni IRNA hírügynökséggel. Teherán eközben korlátozta azt a javaslatát, amely szerint teljes mértékben együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) nukleáris programjának ellenőrzése terén.

MTI

Több százezer iráni után kémkedtek hackerek

Mintegy háromszázezer iráni internetező után kémkedett augusztusban egy vagy több hacker, aki ezt úgy tudta megtenni, hogy ellopta egy holland IT-cég biztonsági tanúsítványait - közölte egy hétfőn kiadott jelentésében a holland kormány.

MTI



Kína befékezett Iránban az amerikaiak miatt

Kína az utóbbi hónapokban visszafogta befektetéseit az iráni olaj- és gázmezőkön, hogy lecsillapítsa Washingtont, és nagy energiavállalatai elkerülhessék az amerikai szankciókat - mondták kínai energiaipari vezetők.

MTI

Sarkozy megelőző csapással fenyegeti Iránt

A francia elnök figyelmeztette Iránt, hogy megelőző csapás célpontjai lehetnek nukleáris létesítményei, mert egyre nagyobb fenyegetést jelentenek az iszlám köztársaság katonai és nukleáris törekvései.

MTI

Iráni tengeralattjáró indult a Vörös-tengerre

Irán egy tengeralattjárót és egy hadihajót küldött járőrözni a Vörös-tengerre - közölte kedden Habibulla Szajjari tengernagy, az iráni haditengerészet parancsnoka, akit az állami televízió idézett internetes oldalán.

MTI