Iráni erők ellenőrzésük alá vonták a PJAK kurd nacionalista szervezet három, Irakban lévő táborát - közölte hétfőn a Forradalmi Gárda északnyugat-iráni parancsnoka az IRNA állami hírügynökséggel.
Tűzharc volt azeri határőrök és ismeretlen fegyveresek egy csoportja között a hétvégén Azerbajdzsán és Irán határán; egy azeri határőr életét vesztette - közölte hétfőn az egykori szovjet köztársaság határőrsége.
Irán sikeresen kipróbált egy új katonai radart, amely 1100 kilométer távolságból és 300 kilométeres magasságban is képes tárgyakat érzékelni - közölte a Farsz hírügynökség.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán a kormány ülése után óva intett attól, hogy bárkit is őrizetbe vegyenek kormánya és az elnöki hivatal tagjai közül – jelentette az iráni média.
Az iráni külügyminisztérium bekérette az EU soros elnökségét betöltő Magyarország teheráni nagykövetét, hogy tiltakozását fejezze ki az EU iráni katonai vezetőkre kirótt szankciói miatt - írja a Tehran Times című iráni lap. Az EU múlt hét végén jelentette be, hogy európai bankszámláik zárolásával és vízumtilalommal bünteti azokat, akik részt vettek a szírai tüntetések elfojtásában. A listán az iráni Forradalmi Gárda három vezetője is szerepelt.
Nagy és közepes hatótávolságú rakéták indítására alkalmas silókat mutatott be hétfőn az iráni állami televízió, s az iráni hadsereg egyik képviselője közölte, hogy az ország maradéktalanul a birtokában van a nagy hatótávolságú rakéták föld alóli indítása technológiájának is.
Amerika hadüzeneteként értékeli a lapunknak adott interjúban egy világhírű arab szakértő a Nemzetközi Energiaügynökség döntését, miszerint felszabadít és piacra visz egy – egyelőre kicsiny – mennyiséget stratégiai olajkészleteiből. Whalid Khadduri, a kőolaj világpiaca és a közel-keleti és más geopolitikai fejlemények összefüggéseit tanulmányozó legjelentősebb agytröszt, a Middle East Economic Survey alapítója szerint a cél: az OPEC, az Olajexportáló Országok Szervezete hatalmának végleges megtörése. Nekünk, magyaroknak ebben az olajháborúban mindenesetre érdemes Amerikának szurkolnunk.
Az iráni parlament kedden kezdeményezte Ali Akbar Szálehi külügyminiszter hivatalából való felmentését, amiért a tárcavezető Mahmúd Ahmadinezsád államfőhöz közelálló személyt nevezett ki helyettesének.
Irán sikerrel pályára állított szerdán egy mesterséges holdat, amely 260 kilométer magasságban kering a Föld körül - jelentette be a teheráni televízió.
Az izraeli hadsereg és a hírszerzés vezetésének "robusztus ellenállása" akadályozta meg tavaly, hogy az izraeli kormány katonai támadást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen - írta a The Sunday Times.
Engedett a parlament nyomásának az iráni elnök: Mahmúd Ahmadinezsád csütörtökön lemondott az olajipari minisztérium vezetéséről, és egyik szövetségesét nevezte ki a tárca élére.
Gázszivárgás következtében robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni olajfinomítóban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök látogatása idején kedden; a Mehr hírügynökség szerint a robbanásban legkevesebb egy ember meghalt, 22-en pedig füstmérgezést szenvedtek, de az államfőnek nem esett baja.
Irán éghajlatának megváltoztatására irányuló törekvésekkel gyanúsította meg az európai hatalmakat Mahmúd Ahmadinezsád elnök pénteken egy duzzasztógát felavatásán.