Újabb, 200 millió dolláros katonai támogatást ad Ukrajnának az Egyesült Államok
John Kirby megerősítette, hogy az amerikai kormányzat folytatja Ukrajna támogatását.
John Kirby megerősítette, hogy az amerikai kormányzat folytatja Ukrajna támogatását.
Netanjahu kiterjesztené Izrael ellenőrzését Gázára, míg Mahmúd Abbász egy független palesztin állam létrehozását követeli.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerint "kemény dió" lesz kiüríteni Gáza északi részét.
Az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta, hogy az elmúlt hetekben több ehhez hasonló incidens is történt.
John Kirby az amerikai elnöki hivatal szóvivője Dmitrij Peszkov azon korábbi kijelentésére reagált, miszerint az Ukrajnában elfogott amerikai önkéntesekre nem vonatkozik a genfi egyezmény.
Kárpátalját kedden este érte támadás, Volócon egy transzformátorállomás sérült meg.
John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője Vlagyimir Putyint aljassággal vádolta meg egy sajtótájékoztatón.
Az USA védelmi minisztériuma szerint az oroszok már a kezdetektől félrevezették a világot az Ukrajnával kapcsolatos szándékaikat illetően.
John Kirby, a Pentagon sajtófőnöke elismerően nyilatkozott az oroszokkal szembenálló ukrán erők erőfeszítéseiről.
Négy amerikai tengerészgyalogos is életét vesztette a Wall Street Journal szerint, az AP már 12-ről ír.
Csak 650 amerikai katona marad az országban, ők a kabuli nagykövetséget védik majd.