#Kökény Roland






Dombi Rudolf és Kökény Roland olimpiai bajnokok
 

Dombi Rudolf és Kökény Roland olimpiai bajnokok

Vajda Attila vártnál talán gyengébb nyitánya után - szintén ezer méteren - a Dombi-Kökény férfi kajak kettestől vártuk, hogy javít a magyar csapat hangulatán. A legnagyobb riválisuk az Eb-n legyőzött német egység volt, az előzetes jóslás szerint. Felülírtunk mindent, győztünk!

hvg.hu hvg.hu


Az izmaikon keresztül is kommunikálnak egymással
 

Az izmaikon keresztül is kommunikálnak egymással

Az egyik 26 éves, a másik 37. Az egyik robbanékony, a másik kiegyensúlyozott. Az egyik az első, a másik a harmadik olimpiájára készül. Az egyszeres Európa-bajnok Dombi Rudolf, és a kétszeres világ- és Európa-bajnok Kökény Roland ezer méteres kajak-párosa idén egyelőre legyőzhetetlen. Szerényen, balhéktól mentesen készültek Szolnokon.

Vidos Mihály Vidos Mihály

A Kökény-Dombi-kettős győzött Zágrábban
 

A Kökény-Dombi-kettős győzött Zágrábban

Szombat késő délelőtt rendezték Zágrábban a kajak-kenu Európa-bajnokság 1000 méteres döntőit, valamint a női kajak négyes 500 méteres fináléját. A Kökény Roland-Dombi Rudolf páros nyert, ezen kívül lett még egy ezüst és két bronzérem a szombati döntőkön.

hvg.hu hvg.hu

A Dombi, Kökény kajakos duó már londoni csapattag
 

A Dombi, Kökény kajakos duó már londoni csapattag

A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó már készülhet a londoni olimpiára 1000 méteren, mivel a vasárnapi válogató után riválisuk visszalépett a további küzdelemtől. Ők az elsők, akik hivatalosan tagjai lettek a magyar ötkarikás kajak-kenu csapatnak.

MTI MTI