15 ezer kijevi egyetemista kezdett sztrájkba
Mintegy 15 ezer egyetemista, 12 kijevi felsősoktatási intézmény hallgatója lépett sztrájkba szerdán, követelve Viktor Janukovics elnöktől Ukrajna EU-társulási megállapodásának aláírását.
Mintegy 15 ezer egyetemista, 12 kijevi felsősoktatási intézmény hallgatója lépett sztrájkba szerdán, követelve Viktor Janukovics elnöktől Ukrajna EU-társulási megállapodásának aláírását.
Tüntetők egy csoportja hétfőn a nacionalista Szabadság párt elnökével az élen megrohamozott és megrongált egy mikrobuszt, amelyben állításuk szerint felfegyverzett rendőrök lehallgatást folytattak, így gyűjtve kompromittáló anyagokat a demonstráció résztvevőiről.
Verekedés tört ki hétfőn Kijevben a kormány épületénél az Ukrajna európai integrációjáért tüntetők és a rohamrendőrök között. Az egyenruhások ismét könnygázt vetettek be. Az eddigi jelentések szerint két ember sebesült meg. Egy demonstrálónak betörték az orrát, a nacionalista Szabadság párt egyik aktivistájának pedig a karja tört el.
A Függetlenség teréről mintegy húszezer tüntető a kormány épülete elé vonult. Néhányan megpróbáltak behatolni az épületbe, állítólag ezért vetettek be könnygázt a hatóságok.
Kijev megállapodott Moszkvával a gázszállítmányok kifizetéséről, és Oroszország újra szállít földgázt Ukrajnába - jelentette be hétfőn Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter.
Ukrán futballhuligánok vertek meg angol szurkolókat a két ország válogatottjának kedd esti kijevi világbajnoki selejtezője előtt. A brit The Sunnak a sérültek mondták el, hogy az egyik kijevi kávézó teraszán üldögéltek több tucatnyian még vasárnap este, amikor rájuk támadtak.
A kijevi rendőrség szerint fegyvereket találtak a Femen ukrán nőjogi mozgalom irodáiban. A szervezet tagadja a vádakat, és a hatóságok újabb provokációjának nevezte az esetet.
Kijev megtiltotta a gabona és a takarmánynövények Ukrajnába történő behozatalát több orosz területről - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán infrastrukturális minisztérium.
A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda és az ukrán főváros vezetője szerdán Kijevben szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2014-ben az ukrán fővárosban is rendeznek a Sziget példájára nagy szabású zenei fesztivált.