Nemcsak szerepelni, mondani is kellene valamit – mire mennek Orbánék a Digitális Pótcselekvési Programmal?
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Interneten lehet macskát kölcsönözni egy-egy napra Kijevben – írja a Szevodnya című ukrán napilap. A cicabérlés átlagosan napi 30 hrivnyába, azaz körülbelül 900 forintba kerül, de függ a macska fajtájától. A cicák közül a megrendelők nemcsak fajta, de nem szerint is válogathatnak. A szolgáltató házhoz szállítja, és a kölcsönzési idő lejártakor elviszi az állatot.
Az ötletgazdák elsősorban az egyedül élőkre számítanak, akiknek átmenetileg a cicák jelenthetnének társaságot. Egyelőre még egyetlen kliensük sem volt, állításuk szerint azért, mert csak néhány napja indították be a szolgáltatást.
Az ötletgazdák bíznak ugyanakkor abban is, hogy néhány kliensük annyira megkedveli a kikölcsönzött cicát, hogy meg is vásárolja tőlük.
A szakértők véleménye megoszlik a szolgáltatásról. Az ökológusok szerint ez állatkínzás, a pszichológusok viszont azon a véleményen vannak, hogy épp ellenkezőleg, a kölcsönzés után több macska találhat gondoskodó gazdira.
Az viszont kétséges, hogy mennyire lesz jövedelmező az üzlet az ukrán fővárosban, ahol sok kóbormacska él az utcákon. A kijevi állatkertbe például rendszeresen dobnak be főleg kölyökmacskákat a kerítésen keresztül. Az intézmény múlt héten közölte, hogy már több mint ötven cica él az állatkertben, és ennyiről már nem képesek gondoskodni.
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.