Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kuttor Csaba

Gergely Zsófia Itthon

Feljelentették az Orbán fogorvosából lett elnöküket a triatlonosok

Feljelentést tettek a triatlonszövetség több vezetője, köztük az Orbán Viktor fogorvosaként ismert Bátorfi Béla ellen gazdasági bűncselekmények, így többek közt hűtlen kezelés és pénzmosás miatt a szövetséghez tartozó sportolók – tudta meg a hvg.hu. Az ügyészség vizsgálatát azért kezdeményezték, mert szerintük az elnök Bátorfi és vele „szervezetten” együttműködő más vezetők nem tudnak elszámolni az államtól kapott (köz)pénzzel.

Gergely Zsófia Itthon

Olimpikon keresi az elköltött közpénzt Orbán fogorvosán

Áll a bál a triatlonszövetségnél: egy korábbi olimpikon-edző került szembe a vezetőséggel, aminek az élén az Orbán Viktor fogorvosaként ismert Bátorfi Béla áll. Az utóbbi években jóval több állami pénz érkezett a sportágba, csakhogy a kritikák szerint el is folyik vitatható megbízásokra és költésekre, miközben a versenyzők és az edzők anyagi áldozatokat hoznak, hogy sportolhassanak. Az elnök tagadta a problémákat, ő azt is rendben lévőnek tartja, hogy saját üzlettársából csinált elnöki tanácsadót. Közben gőzerővel készülnek Tokióra, bár eredetileg a budapesti olimpián szerettek volna dobogóra állni.

Semjén Zsolt beadta a törvényjavaslatot a készpénzhasználat új szabályairól

Semjén Zsolt beadta a törvényjavaslatot a készpénzhasználat új szabályairól

Mára ennyi: fontos figyelmeztetést küld ki a YouTube, vége lehet a végtelen pörgetésnek

Mára ennyi: fontos figyelmeztetést küld ki a YouTube, vége lehet a végtelen pörgetésnek

Költségvetési csalás miatt elítélt bíboros követeli, hogy ő is szavazhasson az új pápa megválasztásakor

Költségvetési csalás miatt elítélt bíboros követeli, hogy ő is szavazhasson az új pápa megválasztásakor

Viharos lehet a péntek: zivatar és felhőszakadás veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést

Viharos lehet a péntek: zivatar és felhőszakadás veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést

Orbán Viktor Semjén Zsolttal és Sulyok Tamással megy a pápa temetésére

Orbán Viktor Semjén Zsolttal és Sulyok Tamással megy a pápa temetésére

Jönnek a viharok, felhőszakadás veszélye miatt adtak ki riasztást

Jönnek a viharok, felhőszakadás veszélye miatt adtak ki riasztást

Kijelzőtúltengésben szenved a legújabb Honda, hat képernyő van a műszerfalon

Kijelzőtúltengésben szenved a legújabb Honda, hat képernyő van a műszerfalon

Nagy Márton két hetet adott a biztosítóknak az önkéntes díjkorlátozásra

Nagy Márton két hetet adott a biztosítóknak az önkéntes díjkorlátozásra

Nagy Márton bemutatta, mit vár a kormány kedvenc fejősteheneitől

Nagy Márton bemutatta, mit vár a kormány kedvenc fejősteheneitől

A címlapról ajánljuk