Nem javasolt úticél Egyiptom a magyaroknak
A Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken tartózkodó magyar turisták biztonságban vannak, szerződés szerinti visszautaztatásukról utazásszervezőjük változatlanul gondoskodik.
A Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken tartózkodó magyar turisták biztonságban vannak, szerződés szerinti visszautaztatásukról utazásszervezőjük változatlanul gondoskodik.
A budapesti Hősök teréről indul szombaton a Budapest-Bamako futam, a Külügyminisztérium azonban a futam törlését javasolja.
Közleményben fejezte ki részvétét Richard Holbrooke amerikai diplomata halálával kapcsolatban a Külügyminisztérium, amelyben "igaz barátnak" nevezte a hétfőn elhunyt afganisztáni és pakisztáni különmegbízottat.
A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásáról már külügyminiszteri kinevezésem előtt megszületett az érdemi döntés - közölte Göncz Kinga.
A magyar Külügyminisztérium sajtófőnöke, Pataki Eszter cáfolta a hvg.hu-nak, hogy bármilyen magyar diplomatát megvertek Minszkben, a tavalyi tüntetések során.
A nemzetközi terrorizmus leginkább sújtott régiója a Budapest-Bamako Rally útvonala, ezért fokozott óvatosságot és körültekintést kér szerdai közleményében a Külügyminisztérium a verseny részvevőitől.
A kormány határozottan elutasít minden olyan megnyilatkozást, amely kétségbe vonja a magyar uniós elnökség cselekvőképességét és az elnökségi feladatok korlátozásának lehetőségét veti fel - közölte szerdán a Külügyminisztérium.
Az elnökségi költségvetések sorában a Külügyminisztérium szerint takarékosnak számít a 2011 első félévében esedékes magyar elnökség, amelynek összköltsége várhatóan 85 millió euró (23,78 milliárd forint) körül alakul.
Állásfoglalást adott ki csütörtökön a brit külügyminisztérium a magyarországi média helyzetével kapcsolatban.
A lehetőségek világa című, hétperces videóban az ország látványosságai mellett híres magyar találmányokat is bemutatnak - számolt be az RTL Híradó. A film egy nappal ezelőtt került fel a világhálóra, de a legismertebb videómegosztó oldalon már több tízezren nézték meg.
A Külügyminisztérium nem kommentál hírlapi kacsákat - reagálta a Külügyminisztérium a Népszava értesülésére Martonyi leváltásáról.
A külügyi pozíciókban dolgozó kormánytisztviselők tagsága is szerepet játszott abban, hogy a Külügyminisztérium éles hangon bírálta a Magyarországi Európa Társaság (MET) magyar EU-elnökséggel kapcsolatos állásfoglalását - vélik a civil szervezetnél, amely szerint a tárca ezzel nyomást gyakorolt a kormányzati szférában dolgozó MET-tagokra.
Az ukrán FC Time Lviv teremlabdarúgó-csapat vezetői azt állítják, hogy Magyarország ungvári külképviseletén megalázó módon utasították vissza a szurkolók vízumkérelmét, akik a Szerbiában rendezendő UEFA Futsal Bajnokság csoportmérkőzéseire szerették volna elkísérni a csapatot - számolt be a lapértesülésre hivatkozva a hvg.hu november 24-én. Az üggyel kapcsolatban a külügyminisztérium sajtóosztálya helyreigazítást kért.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete előre tájékoztatta Martonyi János külügyminisztert a WikiLeaks által várhatóan publikált dokumentumokról.
Két Magyarországról érkezett távirat is szerepel a Russzkij Reportyor orosz havilap internetes oldalán, a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai dokumentumok között.
Többnapos lakossági rendezvénysorozattal köszönti majd a kormány az év végén a magyar EU-elnökség januári elindulását, a nyilvános események központi helyszíne várhatóan a Millenáris lesz majd. A jelenlegi belga elnökségtől január 6-án veszi át a magyar kormány hivatalosan a stafétát, ennek apropóján 55 külföldi újságíró érkezik majd Magyarországra.
Magyarországot is tájékoztatta előzetesen az Egyesült Államok kormánya a WikiLeaks várható kiszivárogtatásáról - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Egyelőre a Külügyminisztériumban sem ismerik azoknak a Magyarországról származó titkos diplomáciai üzeneteknek a tartalmát, amelyet a WikiLeaks oldal tegnap tett elérhetővé - közölte Pataki Eszter, a tárca sajtóosztályának vezetője.
A külügyminisztérium ismét arra hívja fel a magyar állampolgárok figyelmét, hogy a helyzet javulásáig, a közrend és a közbiztonság teljes helyreállításáig ne utazzanak Egyiptomba - olvasható a tárca szerda délutáni közleményében.
Őrizetbe vette kedden a Központi Nyomozó Főügyészség Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát a moszkvai magyar nagykövetség egyik ingatlanának eladásával összefüggésben.