Kaufer Virág azt üzente... Mit is?
Ez a megoldás? Engedje át a demokratikus ellenzék a törvényhozás épületét és még létező lehetőségeit a kiépülő állampártnak? Erre kaptak felhatalmazást az ellenzéki választóktól?
Ez a megoldás? Engedje át a demokratikus ellenzék a törvényhozás épületét és még létező lehetőségeit a kiépülő állampártnak? Erre kaptak felhatalmazást az ellenzéki választóktól?
A Fidesz-frakció csakis egy olyan rendkívüli parlamenti ülés összehívását támogatná, amelyen a szocialisták tételesen elszámolnának arról, "hogyan és miért adósították el az országot" - közölte a Fidesz frakcióigazgatója kedden. Az LMP is feltételekhez - például az "elkúrtuk adó" napirendre vételéhez - kötötte a csatlakozást az MSZP nemrég felvetett javaslatához, hogy hívjanak össze rendkívüli parlamenti ülést a bankbetétek garantálásáról.
Az LMP fővárosi frakciója egy 42 milliárd forintról szóló pótdíj-befizetési csekket adott át Matolcsy Györgynek címezve kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM).
Az LMP nem hajlandó választási együttműködésre, önálló pólusképző erőként úgy kívánja leváltani a Fidesz-KDNP-szövetséget 2014-ben, hogy semmiféle rehabilitációban nem kívánja részesíteni azt kurzust, amely nagy mértékben előidézője a Fidesz kétharmados többségének - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedden.
Az illetékes kerületi ügyészség szerint a személyi szabadság korlátozását jelenti, hogy a december 23-i blokád során az LMP-s képviselők nem engedtek szabadon távozni két személyautót, bár azt nem tudták felderíteni, pontosan kiket korlátoztak a szabad mozgásban. Az érintett LMP-s képviselők szerint nem áll a magyarázat, a büntetőjogász is abszurdnak tartja a verdiktet.
Az LMP szerint kizárólag egy az ország hitelességét és stabilitását visszaállító gazdaságpolitikai fordulat lehet képes a forint értékének hosszú távú megőrzésére.
Az LMP arra kéri a zöldek európai parlamenti frakcióját, vonja vissza azt a kezdeményezését, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen a közösség alapvető értékeinek megsértése miatt.
A kormány ne keltse azt a látszatot, hogy bárki is bűncselekményt követett el december 23-án, és közkegyelem helyett inkább vonja vissza azokat a törvényeket, amik ellen tiltakoztak – ezt mondták a megkérdezett LMP-s politikusok a hvg.hu-nak Giró-Szász András bejelentésére reagálva. A kormányszóvivő csütörtökön bejelentette: közkegyelmet javasol adni a kormány azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által meghirdetett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük.
Az ORFK vizsgálja az Operánál történt hétfői intézkedések szakszerűségét. Az LMP korábban jelezte, a rendőri sorfal ellenére két aktivistájukat is megverték a szélsőjobboldali tüntetők, a rendőrség mégis egy megvert LMP-st kutatott át.
Párttagságát megtartja, és a jövőben is aktívan részt kíván venni az LMP munkájában a mandátumát visszaadó Kaufer Virág. A képviselő a hvg.hu-nak azt mondta: úgy véli, a parlamenten kívül többet tehet a jelenlegi rendszer megváltoztatása érdekében.
Február elsején visszaadja országos listán szerzett mandátumát pártjának Kaufer Virág - írja az Index. Az LMP képviselőnője a harcias Új Ellenállás meghirdetésével indokolta döntését, mert szerinte szelídebb módjai is vannak a politikai cselekvésnek.
Az LMP szerint a jövő nemzedékek és a kisebbségi jogok biztosát a Fidesz-kormány az általános biztos érdemi hatáskörök nélküli helyettesévé fokozta le.
A hétfőn az Operánál lezajlott demonstráció alatt szélsőjobboldali ellentüntetők durván bántalmazták az LMP két szimpatizánsát - közölte a párt. "Érthetetlen, hogy az Operaházat nagy erőkkel védő rendőrség miért nem volt képes a békés tüntetőket is megvédeni" - írták a közleményben, amely szerint az LMP a Belügyminisztériumtól kéri az ügy kivizsgálását.
Civil szervezetek és ellenzéki pártok szerveztek demonstrációt a budapesti Operaház elé hétfő estére, miközben az épületben a kormány az új alaptörvény életbelépését ünnepelte. A hvg.hu percről percre tudósított az eseményekről.
Az LMP idén is készül a december 23-ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt "híd akar lenni az utca és a parlament között" - mondta évértékelő interjújában Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint 2014-re kormányképes, pólusképző erővé akarnak válni és kormánypártként "visszacsinálni" a demokráciát szerintük romboló kétharmados rendelkezéseket. Ha nem lesz kétharmados többség például az egykulcsos adórendszer lecserélésére, akkor "elmennek a falig" és készek lesznek az alkotmánysértésre is - tette hozzá.
Szabálysértési eljárást indított a XIV. kerületi rendőrkapitányság LMP-s aktivisták ellen, akiket a Hősök terén értek tetten, amint Új ellenállás feliratú táblákat helyeztek el a tér szobrain. Az éjszaka során számon budapesti köztéri szoborra került ilyen tábla, az Új ellenállás kifejezés mellett mindegyiken egy-egy, a szoborhoz kapcsolódó idézet szerepelt.
A Jobbik nem saját magával kíván foglalkozni, és nem saját érdekében akar tiltakozni, mint az LMP és az MSZP, hanem az emberek érdekeiért politizál - mondta Vona Gábor, a párt elnöke pénteken az MTI kérdésére a január 2-i, Operaház előtti demonstráció kapcsán.
A Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc nem ért egyet az MSZP-vel és az LMP-vel abban, hogy pártok ne, csak civilek szólaljanak fel az Opera elé január másodikára - az alaptörvény hatálybalépése alkalmából rendezendő gálaesttel egy időben - tervezett demonstráción.
Kivonult a szocialista frakció az Országgyűlés rendkívüli téli ülésszakának idei utolsó, pénteki ülésnapjáról.
„Talán túlzott volt” a rendőrség „reakciója”, amikor fogdába vitték a magukat az Országház kapujához láncoló LMP-s képviselőket – mondta Lázár János Fidesz-frakcióvezető napirend előtt.