Júliustól 22 százalékkal drágul a gáz a litvánoknál
Litvániában átlagosan 22 százalékkal emelkedik a földgáz ára július elsejétől.
Litvániában átlagosan 22 százalékkal emelkedik a földgáz ára július elsejétől.
A litván ügyészség szerdán újból tagadta, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönöket működtetett volna Litvánia területén, miközben az Európai Parlament egy küldöttsége az ügy miatt háromnapos látogatásra az országba érkezett.
Határozatban mondott köszönetet az Országgyűlés lengyel és litván civileknek, valamint politikusoknak "a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szembeni" állásfoglalásukért.
Több másik ország után Litvánia is úgy döntött szerdán, hogy felfüggeszti a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Agreement - ACTA) ratifikálási folyamatát.
László Csaba lesz a litván labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Négy közép-kelet-európai EU-tagállam - Csehország, Bulgária, Lettország és Litvánia - államadós-besorolásainak kilátását rontotta a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra kedden a Fitch Ratings, az euróövezeti gazdasági és pénzügyi kilátások romlásával indokolva a lépést.
Nem lesz népszavazás Litvániában az új atomerőmű megépítéséről – így határozott szerdán Andrius Kubilius miniszterelnök kabinetje.
A litván főváros, Vilnius az Európai Unió legveszélyesebb fővárosa, míg Budapest a "huszonhetek" rangsorában a középmezőnyben foglal helyet egy uniós statisztika szerint.
A litván kormány közzétette 238 olyan személy nevét, akik a KGB titkosszolgálat tartalékos tisztjei voltak a szovjet időkben, s további olyanok azonosítását tervezi, akik még nem fedték fel a hatóságok előtt kapcsolatukat az egykori állambiztonsági szolgálattal.
Litvánia szerint Szerbia még nem teljesítette az uniós tagjelölti feltételeket.
Dekrétumban köszönné meg a lengyel és litván vezetőknek a kormány, hogy kiálltak Magyarország mellett a "magyar demokráciát és a nemzet szuverenitását" ért közelmúltbeli támadások alkalmával - jelentette egy lengyel híroldal Németh Zsolt külügyi államtitkárra hivatkozva.
Litvánia gazdasága két év óta először zsugorodott negyedéves szinten a tavalyi utolsó három hónapban, ami részben azt vetíti előre, hogy lassú lehet a hazai össztermék (GDP) idei növekedése.
A litván parlament, a seimas képviselői a Magyarország szuverenitása melletti kiállásról szóló határozattervezetet nyújtottak be - értesült szerdán az MTI.
Lettországban és Litvániában lassult az infláció decemberben - derül ki a hétfőn közölt adatokból, és a szakértők szerint idén tovább mérséklődik az árnyomás az euróövezetbe tartó két balti országban.
Litvánia mégsem csatlakozik 2014-ben az euróövezethez, ahogyan azt korábban tervezte - közölte hétfőn az ország államfője. Dalia Grybauskaite úgy fogalmazott: a 2014-es dátumnak nincs realitása.
Litvánia új atomerőmű építéséről állapodott meg a Hitachi-General Electric japán-amerikai konzorciummal - jelentette be pénteken a litván energiaügyi minisztérium. A végleges szerződést 2012 közepéig írják alá.
Már az egymást követő hatodik negyedévben nőtt a litván gazdaság idén július-szeptember között.
A litván kormány 2014-ig ad időt a Gazpromnak, hogy megszüntesse tulajdonrészét a litván gázvezeték-hálózatban - írja a Napi Gazdaság.
Már az egymást követő hatodik negyedévben nőtt a litván gazdaság idén július-szeptember között: a statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint a GDP 6,6 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedévben 6,5 százalék, az elsőben 5,9 százalék volt a gazdasági növekedés.
Szívrohamot kapott Arvydas Sabonis, a litvánok legendás kosarasa, akit idén választottak be a sportág Hírességeinek Csarnokába.