Ezer embert azonosítottak Litvániában, akik zsidókat öltek meg

Litvániában egy folyamatban lévő kutatás során azonosítottak mintegy ezer állampolgárt, akik a gyanú szerint zsidókat öltek meg a második világháború alatt – jelentette be pénteken a vilniusi Népirtást és az Ellenállást Kutató Központ egyik vezetője.

  • MTI MTI
Ezer embert azonosítottak Litvániában, akik zsidókat öltek meg

"A történészek 4268 nyilvánosan említett nevet gyűjtöttek össze. A kutatásunk alapján a listán szereplő nevek száma 1034-re csökkent" – közölte Terese Birute Burauskaite, aki hangsúlyozta azonban, hogy ez a szám a kutatás befejezéséig, 2013 végéig a duplájára emelkedhet. "A kutatóink úgy gondolják, hogy mintegy kétezren lehetnek, akik zsidókat gyilkoltak meg Litvániában" – tette hozzá. 

Az ötfős csapat által végzett vizsgálat 2010-ben kezdődött, azután, hogy egy izraeli honlapon megjelent a lehetséges háborús bűnösök listája, amelyen köztiszteletben álló litvániai szovjetellenes harcosok neve is szerepelt. A lista megjelenése nagy felháborodást váltott ki a balti országban. Buruskaite szerint nincs bizonyíték arra, hogy az 1944 és 1953 között a szovjetek ellen harcoló mintegy 50 ezer ellenálló vezetői részt vettek volna a holokausztban.

Többségüket a szovjet hatóságok elítélték, néhány esetben halálbüntetésre, és Litvániának "nincs információja arról, hogy zsidókat gyilkolók élnének jelenleg a területén" – hangsúlyozta Terese Birute Burauskaite.

A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a Szovjetunió 1940-ben megszállta Litvániát, de a náci Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót és elűzte a Vörös Hadsereget. A litván lakosság egy része szabadítóként fogadta a németeket abban a reményben, hogy garantálják országuk szuverenitását.

A második világháború előtt mintegy 220 ezer zsidó élt Litvániában. Az 1941 és 1944 között tartó német megszállás idején a nácik és helyi kollaboránsaik a litvániai zsidók 95 százalékát semmisítették meg. A 3 milliós Litvániában jelenleg a zsidók lélekszáma mintegy 5000 fő.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.