Molnár Ferenc nélkül nem lenne Liverpool-himnusz
A pesti bukás után a Liliom világhódító útra indult, a You'll Never Walk Alone pedig a darab musicalfeldolgozásához íródott.
A pesti bukás után a Liliom világhódító útra indult, a You'll Never Walk Alone pedig a darab musicalfeldolgozásához íródott.
A magyar kapus a szezon végén otthagyja a bajnokságban negyedik, BL-döntőre készülő angol alakulatot.
Az FC Liverpool a hazai 5-2-es sikerét követően szerdán idegenben 4-2-re kikapott az AS Romától a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 7-6-os összesítéssel jutott a fináléba. Az angoloknak ez volt az első vereségük a jelenlegi BL-szezonban.
Jürgen Klopp, az angol csapat menedzsere szerint Alex Oxlade-Chamberlaine sérülése súlyos.
Jürgen Klopp együttese hazai pályán 5-2-re győzött a Bajnokok Ligája-elődöntők első mérkőzésén.
A Liverpool a Manchester City, a Barcelona pedig az AS Roma ellen szerzett háromgólos előnyt szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első felvonásán.
A Liverpool 2-1-re nyert a Crystal Palace otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának első mérkőzésén.
Dühös kommentek százait kapta rövid idő alatt Bogdán Ádám, a Liverpool magyar kapusa, miután a magyar válogatottban is szerepelt hálóőr nevében olyan Instagram-poszt kezdett keringeni a neten, amely szerint a Manchester Unitednak szurkol.
Felfüggesztette a Sky csatorna az ott szakkommentátorként dolgozó futballistát, Jamie Carraghert, amiért vasárnap leköpött egy fiatal lányt.
Csapattársak voltak a Liverpoolban, most az Európa Ligában futottak össze a klubjaik.
Jon Flanagannek 40 órát kell ingyen dolgoznia a decemberi eset miatt.
A főként drukkerek szavazatai alapján készült lista második helyét Coutinhó, a harmadikat Marcelo szerezte meg.
Annyi pénzt adott a Liverpool a holland válogatott hátvédért, mint amennyit mi adtunk Irán atomprogramjára: 26 milliárd forintnyi összeget.
Eduardo Berizzo a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs szünetében mondta el játékosainak, hogy rákos.