New York megint alul maradt Londonnal szemben
Idén is London lett a világ divatfővárosa, ezzel az internet- és médiafigyelem alapján osztott címet második éve hódította el New York elől.
Idén is London lett a világ divatfővárosa, ezzel az internet- és médiafigyelem alapján osztott címet második éve hódította el New York elől.
A hét elején nyilvánosságra hozott brit kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján az idei évben augusztus volt a leggyengébb hónap a kiskereskedelmi eladások terén. Ezzel tehát végleg szertefoszlottak az olimpia közvetlen forgalomélénkítő hatásáról szőtt remények.
Ziggy Stardust, azaz David Bowie földönkívüli "alteregójának" kosztümje is szerepel azon háromszáz kiállítási tárgy között, amelyek segítségével az angol zenész, színész, zenei producer és zeneszerző öt évtizeden átívelő pályafutását mutatják be a szervezők a londoni Victoria és Albert Múzeum időszaki tárlatán.
Az olcsó járatokat üzemeltető easyJet légitársaság beadta kérelmét a London és Moszkva közötti járat indítására, de egyéb tervei is vannak az orosz piacon - közölte kedden az RBK Daily című orosz üzleti lap.
A 77 éves Woody Allen-ről az a hír járja, hogy utóbbi filmjeit az európai nagyvárosok fizetik. Igaz vagy sem, neki sehol sem jelent akadályt, hogy szerelmi bonyodalmakat okozzon.
Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban.
Egy olasz szakmai szervezet felmérte, hogy Európa büszkeségeit mennyi pénzért vehetnénk meg.
Az eddigi legdrágább olimpia után fennmaradt ingatlanok hasznosítása még csak most kedődik Londonban. Fontos azonban, hogy a sportesemény után hátramaradt létesítmények rentábilisak maradjanak.
Novák Eduárd erdélyi magyar kerékpáros viszi a román zászlót a Londonban szerdán kezdődő paralimpia nyitóünnepségén.
Világfelmérést végzett London főpolgármestere, hogy megtalálja a legműveltebb várost. A világfelmérésben azonban csak 12 metropolisszal foglalkoztak.
Könnyű megtalálni Anglia történelmi kocsmáit? Nem éppen, hátsó udvarokban és sikátorokban is rejtőzik egy-kettő. Liam White összegyűjtött néhányat
Közép-London Covent Garden nevű városrészén nyílt meg a Google legújabb irodája.
Az Economist ismét összeállította a városok ranglistáját, hogy tudjuk, melyik a legélhetőbb metropolisz. Melbourne a nyertes, Budapest pedig 5 helyezéssel beelőzte Londont.
Ecuador szerint nagykövetségének megrohamozásával fenyegette meg London az Assange-ügyben. Az amerikai kormányzati dokumentumokat kiszivárogtató Wikileaks alapítója, Julian Assange június 19-én menekült Ecuador londoni nagykövetségére, hogy elkerülje kiadatását.
A nyári paralimpiák történetének első abszolút telt házas játékában bíznak a szervezők az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó sportesemény előtt.
Magyar művész installációját állította ki a londoni Saatchi Galéria Facebook oldalán. A londoni galéria elismerésénél nincs feljebb.
Sokba került ugyan, de hosszú távon várhatóan nettó gazdasági előnnyel jár majd a vasárnap véget ért olimpia London gazdasága számára - jósolták hétfőn megjelent első értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A kormánytagok kihagyták az olimpiát, de több mint fél tucat államtitkár és képviselő utazott ki Londonba. Orbán Viktor miniszterelnök otthonról, a tévén keresztül követte az eseményeket - számolt be a Blikk.
Bronzszobrot avatnak Londonban Agatha Christie világhírű brit krimiszerzőnek ősszel abból az alkalomból, hogy hatvan éve, 1952-ben mutatták be színházban Az egérfogó című művét.
Mintegy háromszáz önkéntes "lelki segítő" sürög-forog a brit főváros közlekedési hálózatának csomópontjain, segítséget nyújtva a rászorulóknak akár egy elveszett kontaktlencse megkeresésében, akár az öngyilkos gondolatok elhessegetésében, vagy csupán megértő füleket kínálva az olimpiai forgatagban megfáradt járókelőknek.