A leleményes városmarketingesek arra kérik fel a mesemondót, hogy helyezze el következő történetét saját otthonukba - Londonba, Párizsba, Barcelonába vagy Rómába, ahogy legutóbb történt. Végülis Woody Allen előtt merőben másképpen gondoltunk New Yorkra mint Woody Allen után – miért ne ismételhetné meg sikerét Párizzsal, Londonnal, Barcelonával vagy Rómával?

New York, nárcizmus

Még a paranoia is a nárcizmus eszköze. New York örök, New York biztonságos, megbocsátó, negédes, és tragédiamentes. Itt biztonságban élhetnek és alkothatnak a világtól elijedt szemüveges emberek, bátran retteghetnek. Még nőt is találnak maguknak, akiknek szintén szemüvegük van, vagy a garbóra veszik a széles övet. A Nagy Alma maga a kórterem, ahová Dürrenmatt fizikusai menekülnek és csupán egy kis romantikus elmeháborodottsággal fizetik a lakbért.

A New York-soviniszták, mint Allen, nem csupán megismétlik filmről-filmre, darabról-darabra, zenéről zenére a lokálpatrióta himnuszt, hanem minden alkalommal hozzátesznek egy-egy új mondatot. Ebből született a Manhattan nyitó jelenetének monológja, ahol két hatalmas és jól megválasztott közhellyel teljesedik ki honpolgári ethoszuk: fekete-fehér képekkel és Gershwinnel.

Ahogy Allen Stewart Königsberg felmenői bevándorlók Európából, ő is bevándorló az értelmiségiek között. A The New Yorker idézi tőle, hogy nem tartja magát intellektuálisnak, csak a szemüvege miatt gondolják annak, és ő ezt ki is használja. Élete első könyvét 18 évesen olvasta el, és igen jó sportolóként tartották számon iskolás éveiben. Öniróniája tehát mesteri komikus szerző fogás, hiszen a neurotikus, reszkető entelektüel figura is mesterséges, még a 60-as években dolgozta ki menedzsereivel, amikor Greenwich Village-ben standup hírességgé vált. Ez a fiktív figura csinál viccet önmagából filmjeiben, vagyis egy hipotézisre épült hipotézisen mosolygunk.

Úgy szereti New Yorkot, mint mi Újlipótvárost, vagy a Ráday utcát azok, akik mondjuk a Vizivárosból költöztek át. Lényegében csak ilyen polgárok lakják a két városrészt.

Los Angeles, nyitott verseny

Ami elviselhetetlen a képzelt neurotikus számára, az a verseny. Az Angyalok városa ugyan nem gonosz, de nem is megbocsátó. A startvonalhoz állítja a szereplőket, hogy ki énekel jobban, ki a jobb udvarló, satöbbi. Itt lehet veszíteni is.

Egy hely, aminek szelleme megrántja a vállát, ha kifinomult értékekről van szó, és nincs baja azzal, ha Thomas Mann hőseinek vergődését képregényfigurákra cseréli a nagyközönség, vagy ha a kockásterítős kisétterem helyett sarki hotdogosnál beszélgetnek az emberek…

London, korrupció

Allen Londonban vált a legamerikaibbá. Valahogy úgy tekinthettek az Egyesült Államok Alapító Atyái a Györgyök monarchiájára a függetlenségi háborúban, ahogy a Match Point, vagy a Kasszandra álma ábrázolja a brit fővárost. Korrumpál.

Match Point: Chris Wilton (Jonathan Rhys Meyers) ex-teniszbajnok, majd az elit teniszoktatója érdekházassággal szerzi meg a vagyont és a társadalmi elismerést. Végre bekerül a rókavadászó hatalmasok közé, akik a londoni Old Street üvegfalú penthouse irodáiból átkarolják a világot.

Ez sem elég, meg kell hódítani a femme fatale-t (Scarlett Johansson) is. És ha eljön az idő, akkor puskaporral megvédendő minden, ami számít. Úgysem derül ki, nincs büntetés, hacsak nem a lelkiismeret.

Kasszandra álma: Ausztráliából érkezik a megrontás, egy sikeres rokon képében. A nagybácsi (Tom Wilkinson), akinek korrupt ügyeit riválisa éppen feltárná meggyőzi két unokaöccsét, (Ewan McGregor és Colin Farrell) hogy gyilkoljanak.

Itt még a jó emberek is csapdába esnek. Ha bűnözni nem is hajlandóak vagy nem mernek, akkor is többet akarnak, mint amijük van, és kevesebbel fejezik be történetüket, mint amijük valaha is volt – Férfit látok álmaidban.

Sötét hely ez a London. Furcsa emberek laknak itt. És pocsék narrátorok.

Párizs, tökély

Varázsige: I love you - Joe Berlin (Woody Allen) beleszeret a tökéletes nőbe, Von Siedelbe (Julia Roberts). Ahhoz, hogy megszerezze, tökéletesen kell viselkednie egy makulátlan kislakásban, kifogástalan párizsi kilátással. Kihallgatja a tökéletes titkot, amit a végzet asszonya pszichológusának mond csak el. A tökély persze egyenlő a végzettel, a halállal és a lehetetlennel, tehát vagy felbomlik a kapcsolat, vagy meghal a főhős. Ez egy komédia, úgyhogy Berlin szomorú bohócként nevetteti meg a közönségét, amikor ismét lerohanja a magány.

A tökéletes szerelmi emléket végül ex-nejével osztja meg egy szuperbájos szupergiccses táncdal jelenetben.

Éjfélkor Párizsban: Gil (Owen Wilson) a tökéletes kort keresi. Hemingway, Dali, Fitzgerald és Buñuel kortársa szeretne lenni, hogyan másképpen írhatna tökéletesen? A kor szelleme a tökéletes múzsa, Adriana (Marion Cotillard), akivel hol találkozik? Gertrude Stein és Picasso társaságában, naná.

Természetesen itt is kiderül, hogy a tökéletesség vagy halálos, vagy téveszme, s mivel ismét komédiát nézünk, ezért a makulátlanság kergetése előbb fárasztja ki a főhőst, semmint a szakadékba ugrana. A végén kellemeset sétál az esőben új, francia barátnőjével, melyről pontosan tudjuk, hogy padlásszoba- dugásban végződik, ahol a falon bicikli lóg.

Barcelona, csábítás - mégpedig a szemérmetlen fajta

Vicky, Cristina, Barcelona: A katalán fővárosból nem látunk sokat, nincs zenével kísért városnézős képsor a filmben. A meglehetősen unalmas amerikai főszereplők, mint Vicky (Rebecca Hall) – katalán nemzeti öntudatot kutat egyetemistaként – egészen Ovideo vidéki városig sodródnak. Mert hiszen, akit unalmas és biztonságos életre ítélt a Sors, az egyszer biztosan messzire téved. Az unatkozó embernek ugyanis fogalma sincs arról, mit kezdjen a csábítással és az izgalommal, teljesen elveszíti tájékozódó és mértéktartó képességét.

A végtelen unalmas Cristina (Scarlett Johansson) így tántorog keresztül a világon, míg végül Juan Antonio (Javier Bardem) és Maria Elena (Penélope Cruz) se veled-se nélküled szerelmének közepébe csöppen. A volt-lesz házasok szélsőségesen intelligensek, szabadszájúak, érzékiek és szenvedélyesek, kozmikus nemi harcukba Cristina, a világrendet létrehozó isteni részecske cseppen.

Amikor eltűnik, összeomlik a szerelmi háromszög és másik két tagja. Cristina legalább annyira csábító, mint ellenpárjai, de ehhez ide kell utaznia, Barcelonába. Barcelona mindenkiből csábítót varázsol.

Róma, káosz

Rómának szeretettel: Rendőr vezeti fel kaotikuson elszórt hangsúlyokkal, hogy Róma egy csoda. Mondhatná, hogy kaotikus, csak mivel ő maga is a káosz része – például az orra előtt összecsókolózik két autó – ezt aligha láthatja meg. Pedig az Örök Városban nem csak az amerikaiak, hanem az olaszok is elvesznek, ráadásul 60-as évek ruháiban. Térben is, időben is elvesznek.

Az egyik történetben a valós időből kilép John, az építész (Alec Baldwin) és csatlakozik fiatalabbik énjéhez Jack-hez (Jesse Eisenberg), aki, akárcsak John 30 évvel korábban, fiatal amerikai építészként él Rómában. És ugyan a fiatalabb én normális térben és időben egészséges kapcsolatban éldegél, ebbe az idillbe belerobban a mefisztoleszi Hayley (Alison Pill), aki összekuszál mindent, majdnem tragédiát okozva.

De csak majdnem. Szerencsére, Hayley rettenetesen felszínes. Ráadásul a Baldwin-alakította figura átalakul természetfeletti jótevővé, így kíséri az összezavarodott Jacket, állandóan tanácsokat és vitriolos megjegyzéseket sutyorogva a fülébe, minden szerelmi gordiusi csomót kibogóz. Persze, hogy John szakértő a talján labirintusban. Nem csupán építész, a zavaros alaprajzok tudósa, hanem kiábrándult szerelmes is.

Létezik rendezett káosz is, ahol minden rendeltetésszerűen működik, csak egy aprócska elem fordul a feje tetejére. Médiának hívják. Leopoldot (Roberto Benigni) egy napon újságírók rohanják le, és – ki tudja pontosan mennyi időn keresztül – celebként kísérik. Minden apróság roppant jelentőségre tesz szert: ahogy Leopold a fejét vakarja, a boxeralsójának színe… hírességéről híres, igazi celeb. A totális felfordulásban csakis a sofőr érzi otthon magát, ő ad tanácsokat az apokalipszis hősének.

Antonio (Alessandro Tiberi) és Milly (Alessandra Mastronardi) két vidéki olasz – náluk jobban senki sem veszhet el, merthogy helyiek. Míg a többi történetben nappalt éjszaka követ, addig ők egyetlen végtelen nap alatt járják meg Dante poklát, ami persze Rómában zavarbaejtően szexi. Antonio Vergiliusként egy kurvát kap maga mellé (Penélope Cruz), Milly pedig egy kéjhajhász színészt, Luca-t (Antonio Albanese).

Ahol pedig se tér se idő összekuszálására nincs szükség, mert az idegenvezető tesz arról, hogy a kiforduljon sarkából a világ, az a temetkezési vállalkozóból operaénekessé vált Giancarlo (Fabio Armiliato) sikertörténete. Ha létezik káosz, ez itt az: a Bajazzókat egy színpadra tolt zuhanykabinból énekli végig, otthonos kényelemmel szappanozva magát. És ünnepeltté válik. Ez csak egy olyan idegenvezetőnek köszönhető, akit Woody Allen alakít…

A nagy rendező mindenhol totálisan el van veszve, ezért szívesen követjük.