#Mácsai Pál
Alföldi Róbert és Rutkai Bori műveire is licitálhat, ha szeretne valami jót tenni
Abszurd, hogy ilyen rendezvényeket kell tartani ahhoz, hogy emberek ételhez jussanak – mondta Alföldi Róbert a Heti Betevő tavalyi aukcióján, ahol ismert és feltörekvő magyar művészek ajánlottak fel egy-egy alkotást jótékony célra. A helyzet abszurditása azóta sem változott, csak most Mácsai Pál veszi át a stafétát.
hvg.hu

Mácsai Pál: „A kultúrharc átlátható ügy. És merőben értelmetlen”
Az Örkényt tizennyolc éve igazgató Mácsai szerint egy színháznak nem csak közéleti felelőssége van, hanem szakmai is. De azzal is tisztában van, hogy többféle biztosítékot is ki lehet verni.
hvg.hu

Hamvai Kornél: "Azért is szégyellte magát, mert érezte, hogy elönti a gyűlölet" - Élő írók társasága 13. rész
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – minden nap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Ezen a napon Hamvai Kornél Incidens című szövegét Mácsai Pál olvassa fel.
unknown

Mint egy falat kenyér, úgy kell ennek az országnak a Terápia
Kár, hogy a harmadik egyben a befejező évada is a Terápiának. Közben meg mennyire jó, hogy egy magyar sorozat ilyen színvonalon, ilyen alakításokkal és sztorikkal búcsúzik el.
Bicsérdi Ádám

Az eddigieknél bátrabb és sötétebb évaddal tér vissza a Terápia – előzetes
Korábbi határait túllépve, a Terápia harmadik, egyben záró évadának egyik szála börtönben játszódik, de a főhős, Dargay András is élete legnehezebb időszakát éli majd az új részekben. Újabb ízelítő a sorozat novemberben érkező epizódjaiból.
hvg.hu

Schell Judit és Udvaros Dorottya is a Terápia páciense lesz
Az HBO bejelentette, kik lesznek Dargay páciensei a sorozat utolsó évadában – bemutatjuk őket.
hvg.hu

Titokzatos előzetes érkezett a Terápia 3. évadjához
Dr. Dargay András ősztől újra rendel, úgy tűnik, utoljára.
hvg.hu

Mácsai önálló estje, a Kapa-Pepe páros és a hazai világzene java is leköltözik a Fishingre
Idén első alkalommal lesz a Fonóval közösen vitt világzenére fókuszáló Zeneudvar, és a független színházi előadásokkal jelentkező helyszín a Fishing On Orfű fesztiválon. Itt mutatja be szólólemezét Kollár-Klemencz László és Kern András is egyszemélyes előadással készül.
hvg.hu

Keserédes videóval búcsúzik színházától az Örkény társulata
Kiköltözik az Örkény Színház a Madách téri árkádok alól április 1-jétől. Odabent átalakítások kezdődnek, felújítják a romos nézőteret is. A munkálatok idejére a társulat a Városmajorban felállított sátorban folytatja a munkát. Erről szól - stílszerűen - az alábbi költözős videó, amelyben a színészek Mácsai Pál felvezetésével egymás után, egy-egy jellemző kelléket cipelve hagyják el a bázist.
hvg.hu

Mácsai és Eszenyi poszjára is pályázatot ír ki a főváros
A Budapest Bábszínház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Örkény Színház, a Szabad Tér Színház és a Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött egyhangúlag szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
MTI

Mácsai: „Nevetséges az alattvalói félelem, és az ebből fakadó spekulatív túlteljesítés”
Az Örkény Színház igazgatója nem tart attól, hogy leváltják. Mácsai Pál szerint egyre többen lesik, mit várnak „odafönt", és szoronganak attól, hogy mit fognak szólni majd ahhoz, amit végül csinálnak.
hvg.hu

Elkészült a Terápia 2., íme a szereposztás
Elkészült a Terápia című HBO sorozat második évada. A játékfilmet októbertől játsszák a csatornán, de a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón már kiderült, kik lesznek az új páciensek.
hvg.hu
