6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Abszurd, hogy ilyen rendezvényeket kell tartani ahhoz, hogy emberek ételhez jussanak – mondta Alföldi Róbert a Heti Betevő tavalyi aukcióján, ahol ismert és feltörekvő magyar művészek ajánlottak fel egy-egy alkotást jótékony célra. A helyzet abszurditása azóta sem változott, csak most Mácsai Pál veszi át a stafétát.
Több mint ötven magyar művész ajánlotta fel alkotását a november 21-én nyíló Művészek a Heti Betevőért jótékonysági aukcióra és kiállításra. A szervezők tájékoztatása szerint ismert festők, grafikusok, fotográfusok műveire lehet licitálni a jövő héttől, a bevételeket pedig rászorulók támogatására, ételosztásokra fordítják.
A csatlakozók között van Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, Rutkai Bori énekesnő, Baksai József és Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművészek, továbbá Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész.
A kiállítást Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező nyitja meg november 21-én este, a budapesti Kahan Art Space Galleryben. A felajánlott műveket 26-ig lehet megnézni a galériában.
A Heti Betevő csapata már többször szervezett hasonló adománygyűjtő akciókat, ezek segítségével ötödik éve osztanak vasárnapi ebédet rászorulóknak Budapesten, Makón, Székesfehérváron és Pécsen. A legutóbbi, tavalyi rendezvényükön Alföldi Róbert arról beszélt: abszurdnak tartja, hogy ilyen rendezvényeket kell tartani ahhoz, hogy emberek ételt kapjanak.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.