Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MSZMP

Pelle János Vélemény

Pozsgay Imre Gorbacsov telefonjáról és a készülő alkotmányról

Az új magyar alkotmány kidolgozásában részt vesz Pozsgay Imre is, az 1989-90-es rendszerváltás egyik fő mozgatója az MSZMP részéről, egykori államminiszter. Az alábbi interjúban többek között elmondja, milyen meggondolásokból volt kénytelen feladni 1989-ben szándékát, hogy pártszakadást idézzen elő az MSZMP-ben, továbbá: miért hiúsult meg az 1994-es alkotmányozási kísérlet.

Papp László Tamás Vélemény

MSZP: az ellenzékiséget is elbaltázzák?

Mi történik, ha az MSZP már, az LMP pedig még nem képes ellátni a hatékony politikai ellenzékiség szerepkörét? Ha a szocik a kormányzás után az ellenzékiséget is elbaltázzák, az nemcsak nekik árthat, hanem a politikai kontroll nélkül hagyott országnak is.

Pelle János Vélemény

Ungváry Krisztián: Mennyiben hasonló Kiss és Biszku védekezése?

A levéltári iratok titkosításának feloldására alakult „ügynökbizottság” tagjaként Ungváry Krisztián történész a Kiss László alkotmánybíróval való pereskedésében a saját bőrén tapasztalhatta, hogy az érvényben lévő jogszabályok mennyire hátráltatják a pártállami diktatúra működésének megismertetését. Ungváryt két és félmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Legfelsőbb Bíróság. A pénz előteremtését célzó akciót a Facebookon kezdeményezte Váczi Imre, a Biszku-film levetítése előtt pár nappal. Kiss, az egykori egyetemi párttitkár ugyanazzal a logikával érvelt a törvény előtt, mint a közélettől régen visszavonult Biszku Béla, a korai Kádár-korszak véreskezűnek tartott belügyminisztere: csak véleményének adott hangot, amit a hatóságoknak nem volt kötelező megfogadniuk.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Saját sírját ásta mélyebbre az MDF és az SZDSZ

Az 1989-ben megalkotott választási rendszer és a parlamenti küszöb megemelése az akkor még befolyásos pártoknak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek kedvezett, míg a kisebb, marginális formációknak szinte esélyt sem adott a parlamentbe jutásra. A „kiszorítósdi” évekkel később visszaütött: a két nagy rendszerváltó pártnak már esélye sem volt a parlamentbe jutni.

Itthon

Pozsgay gordonkázása és a párt műélvezete

Az Antall-kormány idején kísérletet tettek arra, hogy az MDF "alapító atyái" közül kiradírozzák Pozsgay Imrét. Ez történethamisítás volt. Mint ahogyan az is az volna, ha a mozgalom megszületését szeplőtelen fogantatásnak, a Hazafias Népfront főtitkárának bábáskodását pedig bámulatra méltó merészségnek tekintjük.

HVG Itthon

A pártelnök Kádár felmentése, s Grósz motivációi

„Ez nem egy nekrológ!” „A felépülésről szóló részt hagyjuk el… nagyon farizeusnak hat.” „A bírálatról szóló rész rövidebb legyen, kicsit általánosabb.” Ilyesfajta észrevételekkel kommentálták a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának (kb) tagjai 1989. május 8-án azt a levelet, melyet Grósz Károly főtitkár írt és olvasott fel. A párt elnökének, az „egészségi okból távol lévő” Kádár Jánosnak címzett elbocsátó üzenet megtárgyalására mintegy mellékesen, este fél kilenckor került sor.

HVG Itthon

Szigorúan ellenőrzött hitelek - húsz éve írta a HVG

A Világbank is vált. Például hitelezési módszereiben – s Magyarországot használja a kísérleti terepéül. - írta a HVG éppen húsz évvel ezelőtt. Olvassa el cikkeinket erről, illetve az MSZMP és a földosztás viszonyáról, s a parlament elnökének lemondásáról!

Itthon

Titkos pártszerv tartotta rövid pórázon a bíróságokat

Az eddig nyolcezer oldalnyi, most előkerült pártirat alapjaiban változtathatja meg a Kádár-korszak jogszolgáltatásáról gondoltakat. Kiderült, hogy a pártközpont 1957 és 1988 között rendszeresen egyeztett a belügy és az igazságszolgáltatás vezetőivel. A hangsúly az egyedi ügyekről idővel átkerült ugyan a jogpolitikára, a Koordinációs Bizottság mégis végig olyan döntéseket hozott, amelyeket a „szocialista törvényesség” dicsőségére a végrehajtók ukáznak tekintettek.

hvg.hu Itthon

Kommunisták az ügynökhálózaton kívül és belül

Máig tartja magát az a legenda, hogy az egykori állampárt tagjait és funkcijait nem szervezte be az állambiztonság ügynöknek vagy informátornak. Valójában azonban a párttagok sem éltek rezervátumban. A hvg.hu által közölt lista ezt példázza, illetve azt bizonyítja, hogy a Szakértő ’90 által feltett ügynöklistáról „érdemtelenül” maradtak le az MSZMP-tagok.

1 2 3 4
Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

A címlapról ajánljuk