Az MSZP a Simon-ügyről: "mindent megtettünk, ami elvárható"
Az MSZP reméli, hogy a hatóságok minden részletet kiderítenek Simon Gábor vagyonnyilatkozatának ügyében, mert "a pártnak is ez az érdeke".
Az MSZP reméli, hogy a hatóságok minden részletet kiderítenek Simon Gábor vagyonnyilatkozatának ügyében, mert "a pártnak is ez az érdeke".
A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint a hatékonyabb mentésirányítás, béremelés, adósságrendezés és a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlesztés zajlik az egészségügyben, amelynek köszönhetően egyre több új mentőautó és új orvosi eszköz segíti a betegellátást.
Simon Gábor 2012-es vagyonnyilatkozatában egy 80 milliós budai luxuslakás tűnt fel a semmiből – írja a Magyar Nemzet. A földhivatalból kikért papírok szerint a Simon luxuslakása melletti ingatlanon széljegyre került Simon jelenlegi felesége, Horváth Tünde Márta is.
Az MSZP lezártnak tekinti a Simon Gábor eltitkolt bécsi bankszámlájával kapcsolatos ügyet – mondta a párt szóvivője pénteken, Budapesten. Veres Gábort a Szigetvári Viktorral, az Együtt-PM szövetség társelnökével és Molnár Csabával, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnökével más témában tartott sajtótájékoztatón kérdezték. Az eltitkolt vagyon eredetét firtató kérdésre Veres Gábor azt válaszolta: nem tudják, honnan van a pénz.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját Simon Gábor osztrák számlán tárolt eltitkolt pénzéről, és azt írta, ez semmiképp sem Simon magánügye.
Lehet nem szeretni Gyurcsány Ferencet vagy Mesterházy Attilát, de a hatalomhoz vezető úton nélkülözhetetlen "erény" a gátlástalanság, fontosabb, mint a kormányozni tudás. Bojár Gábor írása.
Az országnak az lenne az érdeke, hogy a baloldal megújuljon, új szereplőkkel, valódi szociáldemokrata programmal állon ki – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Algyőn.
Három év alatt vagyona jelentős részét elvesztette és több száz millió forint adósságot halmozott föl a Szegedi Ifjúsági Napokat is szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. - közölte szerdán Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselő, aki ezért a Csongrád Megyei Főügyészséghez fordult.
Feljelentés tett választási csalás gyanúja miatt az MSZP a Legfőbb Ügyészségen az internetre múlt héten feltöltött videó ügyében, amely a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nevével visszaélve buzdítja szavazásra a határon túli magyarokat.
Közzétette az MSZP az Összefogás választási szövetség pártjainak teljes képviselőjelölti listáját.
Szijjártó Péternek tavaly ugyanannyival nőttek a megtakarításai, amekkora jövedelme volt – mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője.
XII. kerületi szomszédok, ha vitás ügyük támad: az eltitkolt vagyona miatt össztűz alá került szocialista politikus a szomszéd támfala mellé öntötte a jacuzzija vizét, és az elázott falban elmozdult egy kő! Majdnem per lett a dologból.
Az MSZP fontosnak tartja, hogy kivizsgálják a Simon Gábor volt elnökhelyettes vagyonnyilatkozatával kapcsolatosan felmerült vádakat, és kiderüljön a teljes igazság.
Vizsgálatot sürget az MSZP, hogy kiderüljön, ki készítette azt az internetre a múlt héten feltöltött videót, amely a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nevével visszaélve buzdítja szavazásra a határon túl élő magyarokat.
A pénzmosás elleni nemzetközi hálózat (FIU) osztrák tagszervezetétől kapta a magyar tagszervezet, a NAV berkein belül működő Pénzmosás Elleni Információs Iroda az információt, amely alapján nyomozás indult Simon Gábor ausztriai bankszámláival kapcsolatban – írta a Népszabadság.
Ha felkérik újra indul Szeged polgármesteri posztjáért a jelenlegi városvezető, Botka László.
Mesterházy Attila szerint a 240 millió forint nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez, hanem "az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó. Eláruljuk: Simon Gábor középiskolai tanár is volt.
A Fidesz-KDNP pécsi frakcióvezető-helyettese szerint távoznia kell a közéletből Tóth Bertalan volt szocialista alpolgármesternek, mert egy rágalmazási perben nemrég született ítélet alapján tudhatott a pécsi buszok 2009-es kiszervezéséről. Az MSZP pécsi szervezete szerint a buszüggyel kapcsolatban semmilyen büntetőügybe nem keveredtek helyi szocialista politikusok.
Kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől és lemond parlamenti képviselői mandátumáról Simon Gábor. Ezt a politikus közölte csütörtökön.
Aktivizálódtak a választópolgárok, és ennek következtében több pártnak is sikerült gyarapítania táborát, erősödött a legtöbb támogatóval bíró Fidesz–KDNP, és a rangsorban harmadik Jobbik is. A kormánypárti szövetség hívei aktívabbak is, mint a támogatottság szempontjából második baloldali összefogásé – derül ki az Ipsos február első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.