#MSZP

Gyanúsítottként hallgatták ki Simon Gábort
 

Gyanúsítottként hallgatták ki Simon Gábort

Adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden. Simon tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, a gyanúsítással szemben panasszal élt, szabadlábon védekezik.

hvg.hu hvg.hu

Az ügyészség kontra Simon harcában még a politikus is nyerhet?
 

Az ügyészség kontra Simon harcában még a politikus is nyerhet?

Nem biztos, hogy van mitől tartania Simon Gábornak - mondta a hvg.hu-nak egy volt nyomozó, aki gazdasági ügyekben dolgozott. Szerinte, még az is előfordulhat, hogy az ügyészségnek nem sikerül a politikusra rábizonyítania az adócsalást és a magánokirat-hamisítást, azaz lehet, olyan olyan összeg fekszik az osztrák bankban, amit Simon Gábornak nem feltétlenül kellett feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában.

hvg.hu hvg.hu

Nem érdekli az MSZP-t, honnan van Simon pénze
 

Nem érdekli az MSZP-t, honnan van Simon pénze

A szocialisták ma már azt mondják, semmi közük a volt alelnökükhöz, ahhoz pedig végképp semmi, hogy honnan van Simonnak 240 milliója – és ez szerintük életszerű. Szanyi maga is azt javasolta, ne érdeklődjenek a pénz eredete felől.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: tovább növeli a káoszt a kormány az oktatásban
 

MSZP: tovább növeli a káoszt a kormány az oktatásban

AZ MSZP megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezete szerint a rendelhető tankönyvek listáját csak áprilisban hozzák nyilvánosságra, a rendelés időpontját kitolják a választásokat követő időszakra, az igénylések leadására rendelkezésre álló időt pedig jelentősen lerövidítik.

MTI MTI



Simon-ügy: Rubovszky az ügyészséghez fordult
 

Simon-ügy: Rubovszky az ügyészséghez fordult

Az ügyészséghez fordult az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke Simon Gábor volt MSZP elnökhelyettes "alternatív" vagyonnyilatkozatát kérve – írja a keddi Magyra Hírlap és a Magyar Nemzet.

MTI MTI


Szerencsére ma sem maradtunk Fidesz-MSZP catfight nélkül!
 

Szerencsére ma sem maradtunk Fidesz-MSZP catfight nélkül!

Az MSZP szerint az április 6-i országgyűlési választáson arról kell dönteni, hogy Európát vagy Ázsiát választja az ország. A Fidesz szerint Gyurcsány-korszak és Magyarország jövője között kell választani. Szanyi Tibor, a szocialisták ökle szombaton is lecsapott: szerinte Orbán Viktor Európa helyett Ázsia felé akarja vezetni az országot, és ezzel a döntésével a kormányfő ezer éve az első, aki "önös üzleti érdekektől vezérelve a honfoglalás óta szerzett értékeket politikai honfeladássá akarja változtatni".

MTI MTI

Simon Gábor: zaklatják a kisbabánkat
 

Simon Gábor: zaklatják a kisbabánkat

Már nem járul hozzá Simon Gábor, hogy lefilmezzék, és azt állítja, hogy a tévéstábok zaklatják a családját. A parlament mentelmi bizottsága pénteken azzal állt elő, hogy szeretné megkapni azt a vagyonnyilatkozatot, amelyet Simon eddigi pártjának, az MSZP-nek egy borítékban leadott.

hvg.hu hvg.hu

Simon „egy senkiházi” – dühöngő talpasokkal néz szembe az MSZP
 

Simon „egy senkiházi” – dühöngő talpasokkal néz szembe az MSZP

Még a falusi lakossági fórumok is a Simon-ügytől hangosak. A szocialista politikusok kétféleképpen reagálnak: vagy megfutamodnak a kérdések elől, vagy mindent a volt elnökhelyettesre hárítanak. Egy nógrádi MSZP-s kampányrendezvényen jártunk, ahol a milliomos Boldvai László arra panaszkodott, hogy a Fidesz adópolitikája miatt havi 150 ezerrel többet „kell hazavigyen”. Persze meg is ígérte: ha kormányra kerülnek, másképp csinálják, ami neki biztos rossz lesz.

M. László Ferenc M. László Ferenc


MSZP: a takarékszövetkezeti tagokat is kisemmizte az állam
 

MSZP: a takarékszövetkezeti tagokat is kisemmizte az állam

Az MSZP szerint a jól működő, a vidék gazdaságának, szolgáltató iparának segítséget nyújtó takarékszövetkezeti rendszer megszűnt azzal, hogy értékesítik a TakarékBank állami tulajdonrészét - erről Tóbiás József, az MSZP általános frakcióvezetője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI



A parlamentben is vizsgáltatnák Simon titkos pénzét
 

A parlamentben is vizsgáltatnák Simon titkos pénzét

A KDNP-s Rubovszky György kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kérje fel a mentelmi bizottságot: folytasson le vizsgálatot Simon Gábor "országgyűlési képviselőként tett vagyonnyilatkozatával és vagyonosodásával összefüggő egyes kérdések egyértelmű tisztázása érdekében". A politikus keresné a lehetőséget a volt szocialista képviselő javadalmazásának jogi úton történő visszakövetelésére is.

MTI MTI

Mesterházy: a kormány átírja a történelmet
 

Mesterházy: a kormány átírja a történelmet

A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint különös jelentőséget ad Budapest nyilas uralom alóli felszabadulása évfordulójának az, hogy "az Orbán-kormány kísérletet tesz a történelem átírására napi politikai érdekeinek megfelelően". Mesterházy Attila az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében írta ezt.

MTI MTI


Simon Gábor lemondott
 

Simon Gábor lemondott

Megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondó levele az Országgyűlés elnökéhez – közölte a Ház sajtófőnöke.

MTI MTI

Tízmilliókat spórolhat Simon azzal, hogy maga mond le
 

Tízmilliókat spórolhat Simon azzal, hogy maga mond le

Közel bruttó 40 millió forintot takaríthat meg Simon Gábor azzal, hogy maga adja vissza képviselői mandátumát – írja a Blikk. A lap szerint Simon az MSZP Jókai utcai székházában lévő irodájából már pár napja kiköltözött, a párttól kapott használati tárgyakat visszaadta. A párt tulajdonában lévő Škoda Superb gépjármű slusszkulcsát is leadta.

hvg.hu hvg.hu