#MSZP

Lendvai: az MSZP igent mond Bakára
 

Lendvai: az MSZP igent mond Bakára

Mivel a Fidesz támogatja az Országgyűlés által egyszer már elkaszált legfelső bírósági elnökjelöltet, hétfő délután várhatóan – egy év után – ismét lesz elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak.

unknown unknown


Az LMP nem szövetkezik az MSZP-vel
 

Az LMP nem szövetkezik az MSZP-vel

A Lehet Más a Politika (LMP) megdöbbentőnek nevezte azt a szerdán a sajtóban "megszellőztetett ötletet", mely szerint az MSZP vezetése bennük keresi új stratégiai partnerét - áll a párt közleményében.

MTI MTI

A Fidesz levelet küld az MSZP-seknek
 

A Fidesz levelet küld az MSZP-seknek

A Fidesz-vezérkar alcsúti tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint a párt várhatóan nyílt levélben fordul a szocialista képviselőkhöz azzal, előre hozott választásokra van szükség - olvasható a Népszabadságban.

MTI MTI

Mesterházy: Gyurcsány nem érti
 

Mesterházy: Gyurcsány nem érti

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint "alapvetően hibás" Gyurcsány Ferenc elemzése a párt EP-választás utáni helyzetéről. A szocialista politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.

MTI MTI