#MTA

Orbán ma tudósok előtt szólal fel
 

Orbán ma tudósok előtt szólal fel

Ma kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 184. közgyűlése, amelynek díszünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök és Pálinkás József MTA-elnök mond köszöntő beszédet.

MTI MTI


Elkeserítő az MTA utcanévlistája történészek szerint
 

Elkeserítő az MTA utcanévlistája történészek szerint

Számos elemében abszurd állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia a közterület-elnevezésekkel kapcsolatban, a tudományos testület a hozzá forduló tanácstalan önkormányzatok kérdései alapján próbálta meghatározni, hogy a „Béke”, a „Köztársaság”, az „Alkotmány” kifejezéseknek, vagy éppen József Attilának köze van-e az önkényuralmi rendszerekhez, és ily módon tiltandók, megtűrtek, esetleg támogatandók-e mint utca- és térnevek. A lapunknak nyilatkozó történész szerint elkeserítő a lista. A készítőket nem értük el.

hvg.hu hvg.hu

Május 1. maradhat, az úttörők nem - utcaneveket ajánl az MTA
 

Május 1. maradhat, az úttörők nem - utcaneveket ajánl az MTA

Nem javasolja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), hogy Károlyi Mihályról, Gorkijról, a felszabadulásról vagy az úttörőkről nevezzenek el utcát vagy teret az önkormányzatok, de használható közterületi elnevezésnek ítéli Gagarin vagy Makarenkó nevét - derül ki az MTA jócskán kibővített állásfoglalásából. Marx vagy Micsurin e szerint használható, de aggályos elnevezés.

hvg.hu hvg.hu


Római-part: az MTA tájépítészei nem sietnék el a döntést
 

Római-part: az MTA tájépítészei nem sietnék el a döntést

Az MTA Tájépítészeti Albizottsága csak széles társadalmi vitát és közvélemény-kutatást követően javasolja a fővárosnak, hogy a Római-part kérdésben felelős döntést hozzon, és akkor is szem előtt tartva az EU víz keretirányelvét. Álláspontjuk szerint a Római-parti kavicsos partjelleg és a folyót kísérő galériaerdő olyan egyedi tájérték, amely védelemre érdemes. A tagok egyetértenek abban, hogy a Nánási út–Királyok útja védvonal megerősítésére kellene koncentrálni, a hullámtér védelme az önkormányzatnak nem kötelező feladata.

hvg.hu hvg.hu

Íme, ezek lettek az MTA borai
 

Íme, ezek lettek az MTA borai

Kihirdették a Magyar Tudományos Akadémia borversenyének idei nyerteseit; az MTA Bora 2013 címet tokaji, villányi, felvidéki, szekszárdi és alföldi borok viselhetik.

MTI MTI

Meghalt Ádám György pszichofiziológus, az MTA tagja
 

Meghalt Ádám György pszichofiziológus, az MTA tagja

Életének 91. évében, vasárnap elhunyt Ádám György professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az Állami és Széchenyi-díjas pszichofiziológus, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának tagja, a tudományos ismeretterjesztés egyik jeles képviselője volt - hangsúlyozza az MTA keddi közleménye.

MTI MTI

Meghalt egy nemzetközileg elismert magyar biokémikus
 

Meghalt egy nemzetközileg elismert magyar biokémikus

Életének 77. évében, szerdán elhunyt Friedrich Péter Széchenyi-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke, aki a molekuláris szintű memóriajelenségek kutatójaként vált nemzetközileg is elismert tudóssá - közölte csütörtökön az akadémia az MTI-vel.

MTI MTI


MTA-tudós: Nem volt felelőtlenség a Don-kanyarba küldeni a honvédeket
 

MTA-tudós: Nem volt felelőtlenség a Don-kanyarba küldeni a honvédeket

Fodor Pál szerint itt az idő, hogy a köztudat reális képet kapjon a Don-kanyarban 1943-ban történtekről. Szakály Sándor történész kutatásai szerint a doni áttörésben 42 ezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, 28 ezer Magyarországra visszaszállított sebesültje volt a magyar hadseregnek, és a szovjet híradások szerint 26 ezer magyar hadifoglyot ejtettek. A doni áttörés 70. évfordulóján konferenciát tartottak a vitatott történelmi eseményről.

MTI MTI

Az MTA jogosultságaival látják el Fekete György testületét
 

Az MTA jogosultságaival látják el Fekete György testületét

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjainak számát azért emelik meg 250-re, hogy a köztestület tagsága lehetőség szerint lefedje a magyar művésztársadalom egészét - hangzott az intézkedés indoklása. A most elfogadott jogszabály másik célja, hogy az MMA-t olyan jogosultságok illessék meg, amelyekkel a Magyar Tudományos Akadémia rendelkezik.

MTI MTI



Mit kell tudni a munkavállalásról? Választ ad az MTA
 

Mit kell tudni a munkavállalásról? Választ ad az MTA

Jövő februárban zárja le közel hároméves munkaerő-piaci előrejelzési projektjét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik intézete. Az európai uniós támogatással készült fejlesztés eredményeként legalább 10 ágazatra és 200 foglalkoztatási csoportra készül prognózis öt- és tízéves távlatra.

MTI MTI


 

"A migráció nagyon sok országban jelent gondot"

A migráció nagyon sok országban jelent gondot, a jelenség a szegény államokból forrásokat von ki, hiszen legtehetségesebb fiaik-lányaik külföldre távoznak és ott kamatoztatják tudásukat - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke a Történész Világszövetség (CISH) budapesti közgyűléséhez kapcsolódó csütörtöki, a migrációnak szentelt konferencia megnyitóján, amelyen megjelent Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete.

MTI MTI

Az MTA reméli, hogy kibékülnek az örmény tudósokkal
 

Az MTA reméli, hogy kibékülnek az örmény tudósokkal

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) reméli, hogy az örmény akadémia döntése a kapcsolatok felfüggesztéséről rövid időre szól, és tudományos együttműködésüket mihamarabb "a korábbi baráti szellemben" folytathatják - közölte az MTA titkársága kedden.

MTI MTI

Szakítanak Magyarországgal az örmény tudósok is
 

Szakítanak Magyarországgal az örmény tudósok is

Az Örmény Tudományos Akadémia (NAS) felfüggeszti kapcsolatait a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) amiatt, hogy a magyar hatóságok kiadták Azerbajdzsánnak az örmény tiszttársa meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet.

MTI MTI

Bérfeszültség az Akadémián: csak külföldieknek jár a 2,5 milliós juttatás
 

Bérfeszültség az Akadémián: csak külföldieknek jár a 2,5 milliós juttatás

Felháborodást keltett a Magyar Tudományos Akadémián egy külföldi kutatóknak kiírt pályázat, mert az abban foglalt díjazás a többszöröse egy magyar kutatóénak. Van, aki szerint nem korrekt, hogy csak külföldieknek biztosítanak ilyen lehetőséget, mások szerint csak így lehet rangosabb neveket idecsábítani. Az Akadémia nem nyilatkozik.

hvg.hu hvg.hu