Másfél milliárddal drágul az országgyűlési irodaház
És még az átadásával is csúsznak.
És még az átadásával is csúsznak.
Másfél hónapja vissza kellett volna adni a forgalomnak, de lassan fél éve nem áll meg a metró a Kossuth téren, ahol irodaházat építenek az Országgyűlésnek, ha befejezték az egykori MTESZ-székház bontását. Március eleje volt az eredeti határidő, de még mindig pótlóbuszok viszik az utasokat a Deák térről a metró helyett – számolt be csütörtökön az RTL Híradó.
Szeptemberben kezdték bontani a MTESZ-székházat, mára el is tűnt.
A tervek szerint ebben a hónapban befejezik a Kossuth téri MTESZ-székház bontását, és megkezdik az új irodaház építését, amibe az Országgyűlés Hivatala költözik majd. Egy föld alatti folyosó is a tervekben szerepel az új épület és az Országház között.
A budapesti Kossuth téri MTESZ-székház felújításakor kerültek elő építési segédanyagként használt újságok a 60-as évekből.
A metróállomás fölötti épület bontása fél évig tart, és 700 millió forintba kerül. Az Orbán Viktor barátja, Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. nyerte a kivitelezést. Ide fut majd az alagút az Országházból. A következő hónapokban számítani kell a Kossuth téri metró ideiglenes lezárására.
Napokon belül megkezdődhet a budapesti Kossuth téren az egykori MTESZ-székház bontása, miután eredményesen zárult a munkálatokra kiírt beszerzési eljárás.
Novembertől lezárják a Kossuth téri metróállomást a fölötte álló épület, az egykori MTESZ-székház bontása miatt. Várhatóan három hónapig nem lehet majd használni a megállót – erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a Kossuth tér átépítését összefogó Steindl Imre Program vezetője.
Eltűnik egy ismert épület a nemrég felújított Kossuth térről, az Országház szomszédságából. Nemrég még a korszerűsítését tervezték, de kiderült, nem éri meg átépíteni – írja az Urbanista. Az MTESZ-székházról van szó, amelyet ezrek használnak naponta: alatt található ugyanis a Kossuth téri metróállomás.
Döntött a kormány a fővárosi Kossuth téren álló épületek felújításával kapcsolatban: a volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal. Támogatják a nem állami épületek homlokzatának és tetőszerkezetének felújítását is.