#MTI

Békemenet, Milla, DK és Jobbik: hol hányan voltak?
 

Békemenet, Milla, DK és Jobbik: hol hányan voltak?

Százezreket mozgattak meg a különböző pártok és szervezetek október 23-i rendezvényei Budapesten. Az MTI is megbecsülte az egyes rendezvények résztvevőinek a számát, a Belügyminisztérium pedig rendőrségi becslésre hivatkozva azt közölte, közel 400 ezren voltak a kormányoldali ünnepségen.

MTI MTI

Megerősítették: távozik az MTI vezérigazgatója
 

Megerősítették: távozik az MTI vezérigazgatója

Belénessy Csaba távozni készül az MTI vezérigazgatói posztjáról – erősítette meg Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke csütörtökön délután. Belénessy távozásáról először a hvg.hu írt csütörtök délelőtt.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Távozik posztjáról az MTI vezérigazgatója
 

Távozik posztjáról az MTI vezérigazgatója

A közeljövőben távozhat a közmédiából az MTI Zrt. vezérigazgatója, Belénessy Csaba – tudta meg a hvg.hu több, egymástól függetlenül megszólaló, a közmédia ügyeit jól ismerő forrásból. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke csütörtök délután megerősítette, hogy Belénessy Csaba távozni készül posztjáról.

hvg.hu hvg.hu



VV: ha elmondod a véleményed, beperelnek
 

VV: ha elmondod a véleményed, beperelnek

A Balavány-ügyhöz hasonló boszorkányüldözésekkel precedenst fognak teremteni: egy más színezetű kormány alatt jobboldaliakat citálnak majd bíróság elé puszta véleménynyilvánításuk miatt - írja a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

hvg.hu hvg.hu

Homlokukból nő ki a fülük - hibás fotót adott ki az MTI
 

Homlokukból nő ki a fülük - hibás fotót adott ki az MTI

Csúnya szakmai bakit követett el az MTI a tegnapelőtti azeri tüntetés kapcsán, és helyrehozniuk sem igazán sikerült sokkal jobban. Még ha kivitelezhető is lenne a panorámafotók tökéletes illesztése, akkor is etikai kérdéseket vet fel ilyenek közlése - írja blogjában Völgyi Attila fotóriporter.

hvg.hu hvg.hu



Tízmillióra perli az MTI Balavány Györgyöt
 

Tízmillióra perli az MTI Balavány Györgyöt

Nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 000 000 forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset, amely szerint az újságíró megsértette a cég jó hírnevét. Balavány szerint a közmédia "a szólásszabadság eltörlésére törekszik".

hvg.hu hvg.hu

15 milliós prémiumot kaptak a közmédia vezetői
 

15 milliós prémiumot kaptak a közmédia vezetői

Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból.

hvg.hu hvg.hu

Zwack Péter életrajza miatt magyarázkodik a közmédia
 

Zwack Péter életrajza miatt magyarázkodik a közmédia

Nem Zwack Péter politikai pályafutását ismertették, hanem a búcsúztatásáról számoltak be – ezzel indokolta szerdán az MTI Nonprofit Zrt. azt, hogy a közmédia keddi hírműsoraiban nem volt szó Zwack Péter politikai tevékenységéről az üzletember temetéséről szóló beszámolókban. Zwack Péter korábban független, majd SZDSZ-es parlamenti képviselő volt, és egyesek szerint ezt a tényt szándékosan kihagyták a tudósításokból.

MTI MTI





Önálló intézmény marad az MTI, de csak 49 dolgozóval
 

Önálló intézmény marad az MTI, de csak 49 dolgozóval

A sajtóban megjelent valótlan hírekkel ellentétben az MTI teljes egészében megőrizte a közszolgálati hírterületen a szolgáltatás tartalmának megválasztása, annak összeállítása, szerkesztése, ellenőrzése és jóváhagyása kapcsán fennálló összes jogosítványát és felelősségét - közölte a hírügynökség.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Index: megszűnik az MTI Hírcentrum
 

Index: megszűnik az MTI Hírcentrum

Várhatóan megszűnik az MTI Hírcentrum azután, hogy június elsejétől az MTI integrálódott az MTVA-ba – írja az Index. A hírportál információi szerint a közmédia hírgyártását már Gulyás István, a Híradó műsorvezetője felügyeli, miután Kakuk L. Tamás eddigi főszerkesztőt leváltották.

Index Index