Az MTVA-nak annyiba kerül évente a magyar foci, mint a Bajnokok Ligája 3 évre összesen
A közmédia négy idény alatt több mint 39 milliárd forintot fizet majd a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a közvetítésekért.
A közmédia négy idény alatt több mint 39 milliárd forintot fizet majd a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a közvetítésekért.
Visszavezették a maszkviselést, na de mi van Jakab Péter ingatlanügyeivel, Márki-Zay Péter nyilatkozataival és a Városházával?
A rádióban tényként közölték az ElkXrtuk című játékfilmben felvázoltakat. Dobrev Klára pártja ennek nyomán perrel fenyegette meg az MTVA-t.
Hadházy Ákos független képviselő szerint az éves bruttó 444 milliós szerződés eleve törvénytelen, mert a meghívásos közbeszerzési eljárásban csak egy cégtől kért ajánlatot az MTVA.
Emlékműsort szerveztek Hofi 85. születésnapjára, de az eseménynek úgy kellett lezajlania, hogy a nézők egyetlen percnyi eredeti felvételt sem láthattak. A közmédia meg is magyarázta, miért.
Papp Dániel azt szeretné, hogy legyen egyfajta státuszszimbólum a közmédiánál dolgozni.
Deák Dániel a reflektorfényben töltötte a vasárnap estét, de előkerült egy Kocsis Máté nyilatkozat is. Ki nem találná, ki állhat a háttérben.
Remélhetőleg a békemenet és az MTVA közszolgálatisága, ez a két hungarikum egyszer összeér és öntudatra ébred, esetleg kiegészül a vadászati kiállítással és a Magyarságkutató Intézettel, hogy a bolygó vidámságra derüljön. Vélemény.
A végeredményt közölték.
A politikus ügyvédje úgy véli, nem a DK-s politikusnak, hanem a vele szemben fellépő biztonsági őröknek kellene a vádlottak padján ülnie.
A külföldi utaztatásra kiírt közbeszerzést ugyanaz az iroda nyerte, mint 2019-ben, a 140 milliós vállalás sem változott.
A humorista arra kéri a miniszterelnököt, hogy járjon közbe a Karinthy-gyűrűje ügyében.
A nyomásérzékelős szerkezetek az épület hat bejáratához kerülnek.
Egyszerűen nem utalni egy fillért sem – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint így lehetne megszüntetni a mostani közmédiát. A csere már nem elég, egy médiaszakember szerint egyszerre kellene kirúgni az egész stábot. Ha lehetne. De a Fidesz ezt a rendszert is körbebetonozta, így kívülről nem egykönnyen bontható. Szakértőkkel beszéltük végig a lehetőségeket.
Gyukity István szerkesztőként is dolgozott, majd részt vett az M1 hírcsatorna létrehozásában is.
Várhatóan a 2021-es év is szép lesz a minden eddiginél magasabb költségvetéssel dolgozó MTVA-nak.