Emberi koponyát találtak Nagyéren
A makói rendőrség vizsgálja az esetet.
A Makóról és környékénről származó munkások mellett kínai dolgozókat is alkalmaznak majd.
Emberölési kísérlettel vádolják azt az 53 esztendős makói férfit, aki áramot vezetett tavaly nyáron házának utcafronton álló vaskapujába, hogy megakadályozza szomszédjai bejutását a kertbe. Tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken, hat évet is kaphat.
A rendőrre támadó férfi gyorsított eljárásban állt bíróság elé.
Politikai kijárás nyomán, és nem szakmai alapon zajlik a fürdőfejlesztés a Dél-Alfödön, állítja a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke, aki szerint a makóihoz hasonló nagy élményfürdős beruházások hosszabb távon nem lesznek fenntarthatók.
„Ami pedig Gaudí számára Barcelona volt, az Makovecz Imrének Makó.”
Egyszerűbb lett volna, ha el sem viszik.
Kizárták irodájából, megvonták a szakszervezetis hozzáféréseit, végkielégítést sem kapott Radics Gábor a szegedi Contitechtől, ahol 27 évig dolgozott. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke korábban a makói gumigyárnál történt elbocsátások ügyében szólalt fel.
A makói gumigyárat azzal vádolja a miniszter, hogy az állami támogatás ellenére kirúgja a magyar dolgozóit.
Horrorisztikus munkahelyi balesetekről írt nyílt levelet a szakszervezet a Continental AG hannoveri vezetésének.
Egy ház kapujába vezetett áram rázott meg egy embert Makón, a rendőrség emberölés kísérlete miatt indított nyomozást.
Más kérdés, hogy vajon tényleg gyerekeknek kell-e cipelniük a vállukon a hatalmas fakeresztet, csak mert jön a húsvét.
Minősített emberölési kísérlet miatt emeltek vádat az idénymunkásként dolgozó férfi ellen.
Berekesztette a makói üzem vezetése a bértárgyalásokat, és egyoldalú ajánlattal állt elő. A Makói Gumiipari Szakszervezet szerint ez köszönőviszonyban sincs a követeléseikkel, de a munkavállalók döntik el, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát. Ha nem, akkor jön a sztrájk.
Aki pedig el akart menni a vetítésre, azt berendelték éjszakai munkára.
Lőttek a karácsonyi díszkivilágításnak, bezárják a múzeumot és a sportcsarnokot, és lerövidül a fürdő nyitvatartása is.
Sem stadion, sem szponzor, nem folytatja a harmadosztályú makói focicsapat.
A szülők és feltehetően a tanárok feje fölött döntötte el a tankerület, hogy bezárják a makói Bartók Béla zeneiskolát, a gyerekeket pedig másik, új épületbe költöztetik. A szülők tiltakoznak az átszervezés ellen, ők azt sem értik, hogyan férne el az új épületben annyi gyerek, amennyi a régibe járt.
Éppen április 3-án vágtak disznót és utaztatták a szerintük 400 fős rokonságot szavazni.
A Makón szavazatvásárlás gyanúja merült fel vasárnap. Az érintett romák felháborodtak, és azt is elmagyarázták, hogy miért szavaztak volna a Fideszre hús és krumpli nélkül is.